Vannak fontosabb dolgok, mint egy podcast, főleg, ha azt senki nem is hallgatja; a kutyasétáltatás, egy műszaki vizsga, egy 20+ éves barátság, lakásfelújítás, értekezletek, bankfúziók és gyereknevelés, például. Na ettől függetlenül 373 nap rádiócsendet követően megpróbáljuk megint, mert hiányzott a mikrofon, egymás társasága és persze ti. A legfontosabb kérdés már csak az, lehet-e 15 percnél hosszabb egy intro és hogy hívják azokat az embereket, akik egy olyan rádióműsort nem hallgatnak, amiből ...
Jan 06, 2025•1 hr 46 min•Season 4Ep. 84
Egy csapat askenázi, egy roma család, egy 40-es informatikus és egy vakvezető labrador utazik a szolnoki zónázón - lehetne ez egy kellemetlen poén is, de nem, ez a Szigorúan Bizalmas 85. epizódja, szóval tulajdonképpen az életünk. Fogadjátok szeretettel idei utolsó, ünnepi, évösszegző adásunkat, aminek a tematikáját persze Dani jó előre (1 nap) kitalálta, de annyira félszavakból is értjük egymást, hogy Jocó teljesen másra készült. Így nem derült ki az adásból, hogy melyik az idei év 5 legjobb új...
Dec 31, 2023•1 hr 50 min•Season 4Ep. 85
Ez most a vég kezdete, vagy a kezdet vége? Bárhogy is legyen, történelmünk leghosszabb adás-mentes időszakát és legelnyújtottabb adás-előtti-piszmogását követően újra felhangzik a suta intro, az ismerősen csengő szignál és elkezdünk együtt becsomagolni egy újabb időkapszulát - miközben a korábbiakat keressük felhőtárhelyek és morcos zenei jogtulajdonosok által kikövezett digitális útvesztőben. Nem beszélünk a történelem éppen izzó puskaporos hordóiról, Lázár Jánosról és a társadalmunkat leigázó ...
Dec 21, 2023•2 hr 1 min•Season 4Ep. 84
A műsorfolyam története során először névnapokat ünneplünk, miközben Jocó éppen nagyon elfoglalt: titkos projektje (ami igazából egy vállalkozáskezdemény) ismét látható és nyilvános – persze nem úgy, mint ez a rádióműsor, hanem tényleg. A sarokban egy ázott őrkutya szunyókál, míg Dani a magyar egészségügy állapotáról elmélkedik – ebből szerintünk átívelő lesz – Jocó pedig a szakszervezeti bizalmi pályát fontolgatja. Az átívelők közepén drámai fordulat áll be Focus történetébe, ismét meghal egy r...
Feb 27, 2023•2 hr 15 min•Season 3Ep. 83
A világtörténelem legkatolikusabb epizódjának meghallgatása előtt picit javasoljuk az 53-as adás újrahallgatását, ugyanis az ott bemutatkozó Endre történetét folytatjuk - ezúttal hárman. Jocó nagy meglepetésére vendég érkezett a stúdióba, akivel remekül megtalálják a közös hangot - bár eléggé kevés lépésből kiderül, hogy Jocó nem hallgatta vissza Endre első jelenését. Három fontos témán rágjuk át magunkat: egyrészt Endre családos-katolikus-pappá-válásának épp aktuális állapotáról kapunk egy pill...
Jan 23, 2023•2 hr 26 min•Season 3Ep. 81
Egy barátomat érdekelné, hogy meddig lehet januárban boldog új évet kívánni? Az előző évnyitó adás inkább válaszolgatós-mesélős volt, most jöjjön egy velejéig évértékelős, listaállítós top-akárhanyas megfejtés, amiben már a kérdésfeltevés is tökéletesen bemutatja a két főhős közti fényév távolságot. A másodikká átminősített harmadik blokk pedig 2023-al kapcsolatos twitteren megtalálható jóslatokat elemez végig és váratlan meglepetéseket tartogat. Maradjatok velünk!
Jan 11, 2023•1 hr 52 min•Season 3Ep. 80
Rég nem látott sűrűséggel érkezik az újabb bizalmass epizód, ez talán már egy újévi fogadalom jele? Vagy csak Dani pörgött túl? Esetleg Jocó újabb eltűnését fontolgatja és előre vezekel? Ez kevésbé derül ki, mint egy átlag telex clickbait híradó bármelyik címében megfogalmazott talány, de parádés módon válaszolunk az összes nemhallgatói kommentre, levélre és válaszra. Dani kitalál egy játékot, de csak egy blokkal később ugrik neki be, mire majdnem lego-podcasttá változunk, csak Romániában nem vo...
Jan 04, 2023•1 hr 37 min•Season 3Ep. 79
Igazi ünnepi adás a 78-ik. És, mint az ünnepkor szokás, mi is visszatekintünk a mögöttünk hagyott hónapokra és epizódokra: előbb a Spotify-al értékeljük az évadot (szupersokan (nem)hallgattatok és szerettetek minket, amiért nagyon hálásak vagyunk), majd elbúcsúzunk Sanyi bácsitól és felidézzük az elnémított adásokat. Elutazunk Mürába, Lappföldre, Erdélybe, a Kunigunda utcába, és az Olaj SC-vel és CopyCon-nal Szolnokra. Ünneplünk, elfáradunk, megbeszéljük, átértékeljük... Végül pezsgőt bontunk, d...
Dec 28, 2022•2 hr 19 min•Season 3Ep. 78
Nagyban zajlik a világ első novemberi labdarugó világbajnoksága és Jocót hirtelen elkezdte érdekelni az általa amúgy sosem követett sportág, de főleg a sörfogyasztás legalitása, így kérdésekkel készült az adásra! Megbeszéljük az inváziós epizód megkerülését, a munkahelyi-gyermekek kérdéskörét és persze vágunk is, ezért kell két hetet várni az adásra. Dani meghívja Jocót egy egy éve ígérgetett rendezvényre, Jocó nem viszi Topázt, az instagram ajánló pedig már nem működik. Lehet elhagyjuk.
Dec 12, 2022•2 hr 19 min•Season 3Ep. 77
286 nappal az adásfelvétel után poszt-szovjet rakétaként lőjük ki az éterbe valaha volt legháborúsabb podcastepizódunkat. Jocó a történetek véges, vagy végtelen számáról filozofál (de szerintünk ez már volt adásban), Dani devizapiaci tanácsokat kér, Tanár Úr pedig kijavít minden - a műsorvezetők által - rosszul használt terminus technikust. A Latin-amerikai társadalmi különbségek és a lehetséges emigrációs célországok átgondolása után egyenes úton megyünk neki az 1945 óta példátlan katonai konfl...
Nov 14, 2022•2 hr 17 min•Season 3Ep. 76
Egy váratlan okok miatt többször is meghiúsult adásfelvétel és egy elveszett konzerv-műsor traumáit feldolgozva újra 2030-ba sugároz a "hallhatatlan" rádióadó. Dani ismét a prioritásai között vacillál - és emlékezhetünk, hogy a legutóbbi erről szóló adás után hónapokra tűnt el a podcast -, Jocó nagy dilemmája pedig a munkahelyi kiteljesedés és az álmok közti egyensúly keresésében áll, ezért segítségül hívtuk a nem-hallgatók nem-hallgatóját, a levélírók levélíróját (bocs Brigi) Robit, a Duna túlp...
Nov 07, 2022•2 hr 38 min•Season 3Ep. 75
Mennyi idő alat jut el a Szigorúan Bizalmas Titkos Éjszakai Rádióműsor az anarchoszindikalista közösségektől a totális megfigyelőállamig? Megint felbúgunk, mint morgatópróba hónap első hétfőjén, Dani ismét túlkészült, Jocóból is folyik a szó - ez csak egy dolgot eredményezhet: vakulásig, sőt hipoglikémiáig tárgyaljuk a világ minket érdeklő vetületét. A két és fél órás rekordhossz végül sok mindenre elég lett: olvasói levelekre, helyesbítésekre, kis kutyaiskolára, Jocó szerint is jó zenékre és az...
Oct 10, 2022•2 hr 35 min•Season 3Ep. 74
Lázár János által körbezárt keretes szerkezetből és Szolnokról jelentkezik a minden eddiginél közéletibb és pálinkásabb rádióműsor, ahol a szigorú szerkesztettség útjába sem a nátha, sem a megbolonduló, recsegő füllhalgatók, sem a rode mikrofon által generált alapzaj sem állhat. Dani lerántja a leplet az esküvők mikroökonomiájáról és a BeReal sötét titkáról miközben Friderikusz podcastot hallgat, Jocó utánaolvas minden fontos tudásnak - még annak is, ami végül nem derül ki, Topáz pedig roppant m...
Sep 26, 2022•2 hr 15 min•Season 3Ep. 73
Dani túlságosan lelkes, Jocó viszont nagyon siet, ennek következtében megilletődötten csöppenünk bele életünk első olyan podcast-felvételébe, ami egy előre összerakott stúdióban és előre kiválogatott zenékkel készül. Megpróbálunk minden blokkot bezsúfolni az adásba, de nem sikerül, ettől viszon rekord hosszúra dagad a műsorfolyam, amiben mindenféle démonok elől menekülünk. A világ-artisjus algoritmusokkal vértezte fel magát és éppen értünk jön, Topáz élő adásban engedelmeskedik és kiderül, hogy ...
Sep 12, 2022•2 hr 23 min•Season 3Ep. 72
Lassan kijelenthetjük, hogy a legmélyebb, legérzelmesebb és leglelkesebb epizódjaink mindig azok, amik hosszabb szünet után elsőként keletkeznek - ez az aktuális éppen a szokásos első féléves köddé válásunk végére próbál meg pontot tenni. A műsor történetének leghosszabb intrójával és legkiterjetteb “miről-nem-beszélünk” listájával veszi kezdetét az időkapszula 71. megtöltetése, ahol Daninak új podcast-ötlete támad, Jocó pedig szélsőséges véleményt fogalmaz meg a házasság és a mennyország társad...
Aug 29, 2022•2 hr 8 min•Season 3Ep. 71
Ukrajnáról kellene beszélni, de szakértőnk nem ért ma rá, úgyhogy a téma végül a miről-nem-beszélünk listára került fel és végig kerülgetjük a (bennünk) forr(ong)ó kását. Topáz ismét velünk vezeti műsort, amiben - egy orbitális zárójel keretein belül - kiderül, hogy mi az a három jel, amiből világos lett, hogy Dani kezdi otthon érezni magát Piliscsabán. Kezdünk rájönni arra, mi kell egy új helyen történő meggyökerezéshez, de még mindig kérdés, hogy lehet-e egyetemi évek után új, igazi barátokat ...
Feb 28, 2022•2 hr 7 min•Season 3Ep. 70
Piros lett a paradicsom, nem sárga A felvétel átcsúszott most szerdára. Jocó dupla epizódot tervez, közben két telefon közül nem vesz fel egyet sem és visszahív mindenkit aki ismeretlen számról keresi. Dani oly annyira nem beszél a keresztény könnyűzenéről, hogy 30 percen át taglalja pályatársai dalos szereplését és az sms szavazás varázsait. Topáz rosszalkodik, Dani rászól Jocóra, de kutyus veszi magára. Oroszországtól Amerikáig utazunk, hogy kiderítsük Nektek, miért térdel le egy fehér repper ...
Feb 17, 2022•2 hr•Season 3Ep. 69
Szünetvágó és zacsökkentő algoritmusok által újraírva jelentkezünk a hetedik kerület szívéből: Danit átveri a Gombapresszó (nem a körtéri), Jocónak pedig annyira bejött a Szolnokra költözés, hogy Tatabányáról nosztalgiázik és egy pesthidegkúti házban kutyákra és macskákra vigyáz. Mindeközben közeledik a világvége, Jocó szelíd és nyugodt hite hiába próbál átragadni Danira, aki viszont mindig talál egy újabb topikot ami miatt visszaeshet az armageddon-életérzésbe. Az átívelők során előkerül egy cs...
Jan 31, 2022•2 hr 7 min•Season 3Ep. 68
Ha mindig is tudni akartad, hogy hány ország-beli útlevele volt élete során egy, a 70-es évek végén született szabadkai magyarnak, vagy azt, hogy mi volt a titka a NB1 2016-17-es kiírását megnyerő kispesti labdarugócsapatnak, esetleg azt, hogy miért focizik ennyi afroamerikai srác a magyar elsőosztályban, vagy, hogy mennyire bonyolult a taxiengedélyhez szükséges PÁV2 vizsga, akkor ez az epizód pont Neked szól, a lebetegedő Jocó helyére beugró Laci ugyanis mindezekre válaszolt, majd a műsor törté...
Jan 17, 2022•2 hr 13 min•Season 3Ep. 67
Oppá. A világtörténelem legnyálasabb szigbiz epizódját sikerült összehozni, amiben fény derül a sötét titokra: Jocó ezt a három évet és 65 (55...) adást használta fel arra, hogy a racionálisan gondolkodó, pragmatikus, technokrata Daniból egy érző lelkű mindfull beszélgetőpartnert faragjon. Román mélyvízzel kezdünk, majd pillanatokon belül a művészetek és a marketingkommunikáció közt húzódó keskeny határvonal pengeélén találjuk magunkat, de annyira sem jövünk zavarba, mint egyszeri ír turista a r...
Jan 03, 2022•1 hr 57 min•Season 3Ep. 66
Most az egyszer légyszi ne tekerjétek át a zenéket, főleg a másodikat és a harmadikat, nagy jelentőségük lesz a téma szempontjából - sőt a harmadik végén Jocó különvéleményt fogalmaz meg! Tatabányáról sugárzunk egy cukker kutya és Dani kólaböjtjének köszönhetően bubis víz társaságában. Jocó borkostolón volt, ahol sértegették, de ebből még nem következik az, hogy minden sommelier kopaszodik, talán csak azok, akik csillagánist javasolnak alacsony tannintartalmú borhoz. Dani régi dokumentumokat ker...
Dec 20, 2021•1 hr 57 min•Season 3Ep. 65
Ismét vendégszereplő tűnik fel az adásban, de most Jocóval a fedélzeten kérdezünk, informálódunk és informálunk Magyarország legtitkosabb önfejlesztő éjszakai rádióműsorának legújabb epizódjában. Dani adásmenettel készült, ami a műsor szereplőit elsőre talán váratlanul éri, de legalább visszatérnek a rég nem látott “átívelő szálak” és “miről nem beszélünk” rovatok. Jocó szerettei jól vannak, Dani ismét szolgáltatókkal küzd, Bence pedig bármelyik kérdésre képes hivatalos, átgondolt és szakértő vá...
Dec 07, 2021•2 hr 1 min•Season 3Ep. 64
A két héttel ez előtti másolat után most ismét az eredeti, kézzel festett Jocó vendégszerepel saját rádióműsorában: hiába hozza Dani szokásos meglepetéskóláját, arra egyelőre életmódváltás okán nincs szükség. Mélyvízbe ugrunk és az idő múlását és egymás megbántását kivesézve robogunk az adblue, a járványok és az ingatag jövő felé, ahol változtatás nélkül hangzik el a lényeg: ha valaki százalékban mutat meg nektek egy növekedést, mindenképpen kérdezzetek vissza a számzerű adatra is.
Nov 23, 2021•2 hr 6 min•Season 3Ep. 63
Ha direkt terveztük volna, akkor sem sikerült volna ennyire frappánsra: kereken 60 adással az után, hogy Jocó a zenéről és az ahhoz fűződő viszonyáról beszélt, most ismét ez történik meg. A podcast-történeti deja vu-ben annyi a szépséghiba, hogy ezúttal egy másik, a régóta fenyegetéskén a műsor felett lebegő Jocó ül a másik (eladó) mikrofonnál. Történelmi pillanat, hogy komolyzenei művek szakítják meg a beszélgetést, hogy egy igazi rádió igazi műsorvezetője válaszol a nem-igazi rádiós kérdésekre...
Nov 12, 2021•2 hr 14 min•Season 3Ep. 62
Újra elővesszük podcastünk eredeti felállását, mint Jocó anyukája anno 88-ban Románia térképét a szekrényből: az előző tíz adás kérdezz-felelek szerkezetét felváltja az ismerős egymás-szavába-vágás, zárójelezés és témafelejtés, mert Jocó és Dani újra együtt készíti nektek a nem kirekesztő éjszakai rádióműsort! Élesben szerkesztünk, kiábrándulunk és megnyugszunk, boncolgatjuk a koncepciónk valóságtartalmát, feszegetjük a határokat, elemzünk és aggódunk, mindezt egy négylábú jóbarát társaságában. ...
Oct 28, 2021•2 hr 5 min•Season 3Ep. 61
Vendégünket meglepve egy kimondottan aktuális történettel kezdjük az adást, persze csak miután nem sikerül a jégtörő introval jeget törni: álomesküvők helyett rémálom-szolgáltatók kivesézével és előre felírt szolgálati közlemények ismertetésével leszünk úrrá a lámpalázon és a rutinból való kiesésen. Élnek emberek ezen a bolygón, akik azt szeretnék, hogy az ég egy adta világon senki se hallgassa meg az általuk készített podcast epizódokat, de vannak olyanok is, akik szeretnek szerepelni: aktuális...
Sep 28, 2021•2 hr 17 min•Season 2Ep. 59
Külpolitikát akartunk, de életút-interjú lett belőle: Dani újabb régi cimborája kerül a podcastkeverő túlsó végére - egy újabb Balázs gondolatait ismerhetjük meg szigorúan bizalmasan, úgy, hogy azt is felvesszük, amiről azt hisszük, hogy még nem vesszük. A kettővel ezelőtti vendég történetéről leágazó szálak szövik át az adást, amiben kiderül, hogy hogy hívják haitin a Balázsokat, mit tud segíteni féltucat magyar az afgánokon, mit hallgat meló közben egy villanyszerelő és miért azt, hogy hol leh...
Sep 14, 2021•2 hr 17 min•Season 2Ep. 58
Mindenki erősen vár a nagy visszatérésre, de egyelőre még nem Jocó, hanem állandó fő-nem-hallgatónk és fő-levélírónk Robi kerül elő, csakhogy újra legyen adás. Az első blokkban Dani rögtön megvillantja a podcasttal kapcsolatos rövid távú terveit, Robi pedig konstatálja, hogy a műsorfolyam indulása óta eltelt két év alatt valójában semmi sem változott és annak ellenére, hogy rengeteg új fejlemény iktatódott főhőseink életébe, küzdelmeik teljes mértékben megegyeznek a 2019 augusztusi állapottal. A...
Aug 31, 2021•2 hr 3 min•Season 2Ep. 57
Emlékeztek még a román adásra, ami több, mint fél évig várta dobozban, hogy nem-hallgatók elé kerüljön? Mi se. A rekordját viszont majdnem sikerült megdönteni: Jocó hiányában a sokat emlegetett “anglikánpap” barátjával beszélgetett Dani még áprilisban - csak aztán az élet sodrása miatt elhalogatódott az utómunka. Most - mint a podcast 2 éves szülinapi ajándéka - kézhez és fülhöz kapjátok a már-már gombapresszói hosszúságú epizódot, amiben honvágyról, adatmentésről, dekriptálásról, misézésről, be...
Aug 17, 2021•2 hr 39 min•Season 2Ep. 56
Jocó emléke lassan ködbe vész, de a vendég a világ végén típusú találkozások folytatódnak: titkos éjszakai rádió műsorunk egyik ihletője és egyetlen terjesztője, Pohly Ferenc Ferenc kapcsolódik otthonából, bizalmassan. Gombapressszói magaslatokból ereszkedünk alá az élő rádióadások és a podcast-családok szinergiái közé, teljes terjedelemben kritizáljuk meg a 444 új Winkler-podcastjét és vesézzük ki, hogy miért kell a telexnek egyszerre két főszerkesztő. Feri mesél az életről, meg mindenről, újsá...
Apr 13, 2021•1 hr 46 min•Season 2Ep. 55