„Aki sokat alszik, keveset él” – tartja a mondás, pedig ennek épp az ellenkezője igaz: a krónikus alvásdeficit akár tíz-tizenöt évvel rövidítheti meg az életünket. A szívünk, az agyunk ugyanis kizárólag alvás közben tud pihenni, a sejtjeink ekkor regenerálódnak. Megspórolhatatlan. Táplálkozás, mozgás, alvás – alapvetően ezen a három pilléren nyugszik az egészségünk. Míg az első kettő esetében már sokkal tudatosabbak vagyunk, az alvást mostohagyerekként kezeljük, nem nagyon foglalkozunk vele, ped...
Oct 26, 2023•1 hr 1 min•Season 3Ep. 12
Tartós betegség, allergia, ételérzékenység, fogyatékosság: ezernyi élethelyzet és diagnózis hozhatja azt a felismerést, hogy a gyermekem folyamatos veszélyben van, és semmi sem lesz már olyan, mint régen. Hogyan dolgozható fel ez a trauma? El lehet-e fogadni a tényt, hogy a gyerekem élete végéig gyógyszert szed, hogy egy szem mogyoró akár megölheti, vagy hogy nem lesz képes olyan életet élni, amilyet mi elterveztünk neki? Erről beszélget Bóna Judit a Spirituszban Janklovics Natasá val, az Anafil...
Oct 12, 2023•1 hr 11 min•Season 3Ep. 11
Azt már régóta tudjuk, hogy a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód többek között elhízáshoz, magasvérnyomáshoz, cukorbetegséghez vezet, de hogy az elfogyasztott élelmiszerek a pszichés működésünkre, a lelki hogylétünkre is hatással vannak, arról ezidáig jóval kevesebb szó esett. A Spiritusz évadzáró epizódjának vendége Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus, belgyógyász, „bélgyógyász"- ahogy magát nevezi, a mikrobiom szenvedélyes kutatója. A műsorban rávilágítunk arra, hogy a különfél...
Jun 22, 2023•57 min
Online ismerkedés: vannak, akikben visszatetszést kelt, másoknak az utolsó esély a pártalálásra, valakinek pedig a szabadidő eltöltése. Manapság idős és fiatal az interneten keresi a társát. Vajon milyen hatással van ez a jelenség a kapcsolatainkra? Tényleg hiányzik az elköteleződés és a felelősségvállalás képessége a fiatalokból? Erről és a hűtlenség pszichológiájáról is szól következő adásunk, amelynek vendége Lázár Gergely klinikai szakpszichológus, családterapeuta. Tartsanak velünk! A tartal...
Jun 08, 2023•52 min
Mindenki annyi terhet kap, amennyit elbír – tartja a mondás. Amikor azonban egy traumatikus életeseménnyel szembesülünk, gyakran érezzük, hogy na „ez már túl sok”, ezt már nem tudjuk elviselni. Aztán telnek a napok, és még mindig talpon vagyunk, mozgósítjuk a belső rejtett erőforrásainkat, megküzdünk, felépülünk, és kisebb-nagyobb sebekkel, de folytatjuk az életet. Vajon igaz, hogy a boldogság pusztán döntés kérdése, hogy csak rajtunk áll, hogy félig tele-e az a bizonyos pohár? Lehet egy küzdelm...
May 24, 2023•1 hr 9 min
Kreativitás, játékosság, önfeledtség, intuíció: csak néhány tényező, amely a bennünk élő gyermekből fakad. Ezek visznek minket előre, és ezek segítenek átvészelni a nehezebb időszakokat. De az is előfordul, hogy a gyermekként megélt traumák, veszteségek gátolnak minket a boldogulásunkban. Kinek érdemes foglalkoznia a belső gyermeki énjével? Hogyan kerülhetünk közel hozzá? Milyen hozadékai vannak a belső gyermek gyógyításának? A Spiritusz következő adásának vendége dr. Piczkó Katalin pszichiáter,...
May 11, 2023•57 min
A magány nem válogat. Fiatalokat, időseket egyaránt kínoz hosszabb vagy rövidebb ideig. Az élet természetes velejárójának is nevezhetjük, bizonyos életszakaszokban jó eséllyel előre jelezhető a felbukkanása, ami általában ahogy jött, úgy el is múlik. Komoly problémát, egészségromlást a tartós magányosság okoz, ezért fontos komolyan venni és küzdeni ellene. Vannak olyan lelki tényezők, gyerekkori sérülések, amelyek felnőttként hajlamosíthatnak a magányosságra? A Spirituszban beszélgetünk kötődési...
Apr 27, 2023•47 min
7 tipp, ha a párod nárcisztikus, 5 jel, hogy nárcisztikus szülők gyermeke vagy, 3 bizonyíték arra, hogy nárcisztikussal élsz együtt: ha az interneten rákeresünk, se szeri, se száma a tanácsoknak, diagnózisoknak, látszólag percek alatt választ kapunk a minket foglalkoztató kérdésekre. A közbeszédben is egyre többet használjuk a kifejezést: nárcisztikus. Vajon valóban hiteles infókat ad a világháló? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a környezetünkben nárcisztikus személy él, és mit tehetünk ért...
Apr 13, 2023•1 hr 8 min
A fóbia kifejezés a görög phobosz szóból ered, jelentése rettegés, félelem, menekülés. A fóbiás betegek közös jellemzője, hogy adott helyzetekben intenzív, irracionális szorongást élnek meg. Szinte bármi kiválthatja ezt az érzést, a legismertebb fóbiák között a tér- és víziszonyt, a pókfóbiát, a repüléstől vagy a szerepléstől való rettegést tartják számon, de vannak, akik a leüléstől, a csillagos égbolttól vagy éppen a hidakon való átkeléstől viszolyognak. Az elkerülést egy ideig hatásos megküzd...
Mar 30, 2023•51 min
Elhagyottságérzés, magány, szuicid hajlam, instabil önkép, változó emberi kapcsolatok, önpusztítás: csak néhány a borderline személyiségzavar tünetei közül. Egyik előző adásunkban általánosságban beszélgettünk a személyiségzavarokról, ebben a beszélgetésben ezt a konkrét, különálló, de más személyiségzavarokkal együtt is jelentkező zavart részletezzük. A Spiritusz vendége Prof. Dr. Unoka Zsolt , a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Pszichoterápiás Osztályának vezető...
Mar 16, 2023•1 hr 11 min
A Spirituszban a megfelelési kényszerről beszélget Mogyorósi Rebeka tanácsadó szakpszichológussal Németh Szilvia . Az érintett személyek kedves, alkalmazkodó, empatikus embereknek tűnnek egészen addig, amíg ki nem robban belőlük a felgyülemlett feszültség, amit évekig igyekeztek elnyomni magukban azért, hogy elfogadják és szeressék őket. A túlzott alkalmazkodás, a saját igények és vágyak figyelmen kívül hagyása egy idő után tarthatatlanná válik. Meg kell tanulniuk nemet mondani mások vélt vagy v...
Mar 02, 2023•48 min
Nárcisztikus, borderline és elkerülő – ez a három, hazánkban a leggyakrabban előforduló személyiségzavar. A sort pedig folytathatjuk: antiszociális, dependens, skizoid... Sokszor az érintett észre sem veszi, miközben a környezete szenved tőle. Többen érintettek, vagy tudatosabbak vagyunk, netán a tudomány tett hatalmas lépéseket a közelmúltban? Miért lett központi téma mostanában a személyiségzavar? Mikor gyanakodjunk, és van-e kiút belőle? Minderről beszélünk ebben a Spirituszban, amelynek vend...
Feb 16, 2023•1 hr
„Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázslatos rendhagyás.” Márai Sándor több évtizede így írt az ünneplésről, de vajon ma is így éljük meg alkalmainkat? Vagy inkább a rohanás, a türelmetlenség és a különlegesnek hitt napok túlélése lett a célunk? Keressük-e a meghittséget, és miben találhatjuk meg a varázslatot? Erről is szól a Spiritusz következő adása, amelyben Gorove Kriszta pedagógussal beszélgetünk. A tartalomból: Az ünneplésről, közösségekről; A várakozás öröméről, türelemről; Csa...
Dec 15, 2022•43 min
Enni márpedig kell! Az étellel fenntartjuk magunkat, másokat táplálunk, örömet szerzünk, vigasztalunk: az étellel mindenkinek van kapcsolata, kérdés, hogy milyen ez a viszony. Erről a témáról szól a Spiritusz következő adása, amelyben az intuitív étkezést is megismerhetik. Asiama Evelyn , antidiéta szemléletű dietetikus Bóna Judit vendége.
Dec 08, 2022•1 hr 7 min
Sorra érnek minket a válságok: Covid, háború, klímaváltozás, pénzügyi krízis. A mostani óvodások szinte születésük óta válságokban élnek, mégis a jelenlegi kamaszok, fiatal felnőttek lelkivilágát rombolta, rombolja jobban a kilátástalanság. Ráadásul az őket több fronton letámadó "lehetsz bárki!" üzenet is csak erősíti a szorongást bennük. Mit tehetünk, hogy az ifjúságban okozott mentális károkat enyhítsük? Erről beszélgetünk a következő Spirituszban, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgaz...
Nov 17, 2022•56 min
„A szabadság nem lehetőség, hanem kötelesség, ami a másik tiszteletén alapul” – vallja Bóna Judit vendége, Prof. Dr. Aczél Petra , a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. A Covid megnehezítette a közösségeink életét, megváltoztatta társas kapcsolatainkat, így a hétköznapi kommunikációnkra is rányomta a bélyegét. Kevesebbszer találkozunk, félve segítünk az időseknek, rászorulóknak: magunkat féltjük vagy a másikat, vagy tartunk a reakciótól. Ha beszédbe elegyedünk, általában nem vitatkozunk, hanem...
Nov 03, 2022•58 min
Az erősebbik nem, a család fenntartója, a biztonság megteremtője. Vajon ezek a megállapítások érvényesek a férfiakra... még? Hogyan változott a szerepük, a megbecsültségük, és tényleg az anyákon múlik, hogy milyenek lesznek kisfiaik felnőttkorukban? A következő Spiritusz vendége Steigervald Krisztián generációkutató. Az adás tartalmából: - A férfi evolúcióról; - A családi hierarchikus szerepmintázatokról. - Mit jelent tudatosan jelen lenni a férfiasságban és az apaságban? - A férfi érzékenységrő...
Oct 20, 2022•57 min
A klímaszorongás mellett már a pénzügyi szorongás kifejezést is ízlelgetnünk kell, hiszen mostanában olyannyira áthatja a mindennapjainkat, hogy szinte népszerűbb beszélgetési téma lett, mint az időjárás. Normális, hogy ennyire meghatározza az életünket ez a téma? Vajon csak a nadrágszíj meghúzása oldhatja ezt a stresszt? Mire érdemes fókuszálni? A következő Spirituszban Buda Christina pszichológussal, sémakonzultánssal beszélget Bóna Judit . Az adás tartalmából: - Az anyagi és az érzelmi bizton...
Oct 06, 2022•54 min
Csalódottság, düh, szomorúság, bűntudat – egy gyermekben sokféle érzés kavaroghat, ha kiderül, hogy a szülei külön folytatják életüket. A KSH adatai szerint Magyarországon a válások harmadában 6 éven aluli az érintett gyermek. Létezik-e szép válás? Hogyan hat a gyermek lelkére a tény és a folyamat? Hogyan segíthetjük minél gyorsabb lelki gyógyulását? Erről beszélgetünk a következő Spirituszban, amelynek vendége Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, a Gyermekpszichológus blog sze...
Sep 22, 2022•1 hr 14 min
Nőnek lenni kaland és feladat. Nőnek lenni nem könnyű, de ha jól csináljuk, kiteljesedhetünk anyaként, munkavállalóként, gondolkodó emberként is. Hogyan várhatjuk el, hogy nőként kezeljenek, ha férfiként viselkedünk? Vajon a nők felé támasztott elvárások hogyan formálták a férfiakat? Tényleg elvárja a társadalom, hogy sikeresek legyünk minden területen, vagy magunk tettük egyre feljebb a mércét? Bóna Judit vendége Kispál Mónika pszichológus. Ebben a Spirituszban a harmóniát keressük. Az adás tar...
Sep 08, 2022•41 min
Háború, klímakatasztrófák, vírus: valljuk be, nem sok okunk van mostanában a nevetésre. Pedig a humor segít a megküzdéseinkben, támogatja társas kapcsolatainkat, és a saját megítélésünkre is hatással lehet. Mosolyogni nem mindig könnyű, de lehet gyakorolni, és egy idő után magától jön. Vajon velünk született vagy tanult dolog a humorérzék? Miért fontos az önirónia? Mit jelent a minőségi humor, és mivel nem lehet viccelni? Erről szól a Spiritusz következő adása, amelynek vendégei Hal Melinda pszi...
Aug 25, 2022•56 min
Régóta hallunk a segítőkutyákról és a lovasterápiáról, amelyek segítségével az autizmussal érintettek is fejlődhetnek. Keveset beszélünk azonban az állatasszisztált terápiákról és a pedagógia azon részéről, amelyben a négylábút motivációs eszközként használják a diákok körében. A következő Spirituszban arról lesz szó, hogy miért és hogyan teheti boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá a gyermeket és a felnőttet az állat jelenléte. Megtudhatják, hogyan zajlik egy kórházi terápia és hogy milyen reakcióva...
Aug 11, 2022•51 min
Életközépi kérdések: válság vagy választás? Miről álmodtam gyerekkoromban? Elértem, amit szerettem volna? Szeretem a munkámat? A megfelelő emberrel élek? Ennyi az élet? Kérdések, amelyek időről időre felmerülnek bennünk, de különösen foglalkoztatnak minket életünk vélhető közepén. Ebben a Spirituszban az életközépi válságról beszélünk. Bóna Judit vendége Dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola családteológiai intézetének vezetője. Az adás tartalmából:...
Jun 23, 2022•1 hr 2 min•Season 2Ep. 16
Rugalmasság, nyitottság, fejlődni akarás – tulajdonságok, amelyekkel rendelkeznie kell a leendő nevelőszülőknek. Ők olyan gyermekek nevelését vállalják egy időre, akik nem élhetnek a saját családjukban. Magyarországon 8000 gyermek vár meleg, szerető otthonra. Nevelőszülőnek lenni befogadás, amelyben benne kell lennie az elengedésnek is; egy időszakos feladat, amelynek során a gyermek érdekét kell szem előtt tartani. A nevelőszülő híd: célja, hogy a gyermek idővel visszakerüljön a saját családjáb...
Jun 09, 2022•58 min
Egy gyermek születése csodálatos dolog, a szülés viszont nem mindig csodálatos élmény. Előfordul, hogy ha valami nem megy simán, az orvos megalázza, a szülésznő sértegeti, a csecsemős nővér becsmérli a vajúdó asszonyt. Vajon kin vagy min múlik, hogy hogyan emlékszünk vissza arra, ahogyan életet adtunk? Hogyan lehet feldolgozni a szülésélményt? Miért érezzük kudarcnak a császármetszést? Befolyásolhatja-e az anyaságunkat az, hogy hogyan értékeljük a szülésünket? Bóna Judit vendégei: Kiss Verus, a ...
May 26, 2022•1 hr 5 min
Libidócsökkenés, menstruációs zavar, görcsös fájdalom: az endometriózis fizikai tüneteiről egyre többet hallunk, de a pszichés hatásairól kevésbé beszélünk. Pedig az attitűdben, a nőiségben, a jellemfejlődésben, az Istenbe vetett hitben is meghatározó lehet, hiszen nemcsak testileg, de lelkileg is okozhat maradandó károkat. A Spiritusz vendége dr. Kun Ágnes Anna operaénekes, református lelkész, akinek egyik küldetése, hogy saját történetén keresztül tudatosságra intse a nőket. Ági arról is beszé...
May 12, 2022•1 hr 3 min
Feltétel nélküli szeretet vagy belenyugvás a megváltoztathatatlanba? Vajon mit jelent az elfogadás? Sokszor beszélünk róla, mégis olykor nagyon nehéz alkalmazkodnunk egy helyzethez vagy egy másik személyhez. Érdemes és lehetséges azonban gyakorolni, mert legyen szó betegségről, tartós változásról vagy egy tőlünk különböző emberről, az elfogadással a saját életünket és lelkivilágunkat könnyítjük. Bóna Judit vendége Z. Kiss Adrienn író, pedagógus, két fiú édesanyja. Az adás tartalmából: - Különleg...
Apr 28, 2022•1 hr 12 min
Düh, harag, csalódottság, öröm, szerelem: érzések, amelyeket érzünk, de nem mindig ismerünk fel, és még ritkábban éljük meg azokat. Ha mi magunk sem vagyunk tisztában velük, akkor hogyan tudunk érzelmileg stabil gyermeket nevelni? Mit tehetünk saját lelkünkért és hogyan alapozhatjuk meg a gyermekünk érzelmi intelligenciáját? Miért van kulcsszerepe a hintázásnak és libikókázásnak? Válaszok a Spirituszban, amelynek vendége Polus Enikő , a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány...
Apr 13, 2022•55 min
Változtatni nehéz, de hosszú távon megéri. Legyen az a sport beiktatása vagy az étkezés variálása, mindenképp áldozatokkal jár. A társadalmi elvárások egyszerre üzenik, hogy fogyj le, változz meg, és hogy fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy. Miért érdemes a gondolkodással kezdeni az életmódváltást? Mire érdemes figyelni és hogyan találhatunk önmagunkra a változásban? Kiderül a következő Spirituszból, amelynek vendége Tolnai Nóra sportpszichológus, tanácsadó szakpszichológus. Az adás témái: ...
Mar 31, 2022•45 min
Aggódunk Földünk jövőjéért, rettegünk a háború hallatán, és még mindig szorongunk a COVID-tól. Ráadásul a globális traumák mellet a mindennapi stresszt is meg kell élnünk, amelyet például a munka, gyerek, anyagi helyzet, jövőkép generál. Marad-e időnk, energiánk önmagunkra? Hogyan lehetnénk boldogok félelmek közepette? Vajon meg lehet-e szabadulni a "mindig történik valami rossz" érzéstől? Erről szól a Spiritusz következő adása, amelyben M. Steinbach Annamária pszichológussal, a 7köznapi Pszicho...
Mar 17, 2022•51 min