A Spiritusz nyári szünet előtti utolsó adásában a kiégésről, a sokat emlegetett burnout-szindrómáról beszélgetünk, ami nyáron, a vakáció alatt sem kíméli az embert. Arról a tünetegyüttesről lesz szó, ami a nagyszüleink idejében még nem volt téma, gyerekeink viszont már jó eséllyel elkerülhetik, ha kellően tájékozottak és tudatosak lesznek ezen a téren. Nekünk viszont itt és most kell megoldást találnunk a kilábalásra, és a cél az, hogy a gyógyulás után elkerüljük a visszaesést – hogy képesek leg...
Jul 08, 2025•1 hr 6 min
A megszokott rítusok, a tervek és a természet: saját bevallása szerint Juhász Árpád ezeknek köszönheti szellemi frissességét és jó erőnlétét. Bár botokra támaszkodva, de kilencvenévesen is túrázik, csodálja a sziklákat, a naplementét. Ahogy fogalmaz, soha nem az izgalmat kereste, inkább az elcsendesedést, a találkozást önmagával és a teremtő Istennel. Ezekért a mágikus percekért bizony meg kell dolgozni, de ha sikerül elérni őket, az igazán feltölti az embert. Kalandokról, hitről és az indián él...
Jun 26, 2025•56 min
Míg az alkohol-, kábítószer- és gyógyszerfüggőségről viszonylag sokat hallunk, létezik a kémiai addikciók mellett egy másik függőségcsoport is, amelyről kevesebb szó esik: ezek a viselkedéses függőségek. Ide tartozik például a túlevés, a szerencsejáték-, a szex-, sport-, kütyü- vagy társfüggőség, valamint a munkamánia is. Ezek a jelenségek sok szempontból hasonlítanak a szerhasználati addikciókhoz – mégis ritkábban kerülnek szóba. Döbbenetes adat, hogy világszerte az emberek 30-50 százaléka érin...
Jun 12, 2025•1 hr 18 min
Sokan – miközben sikert sikerre halmoznak – rettegnek attól, hogy kiderül róluk, szélhámosok, és nem érdemlik meg az elismeréseket. Az imposztorszindróma kifejezés új keletű, de az állapot régi és gyakori. Végzettségre való tekintet nélkül támadhat, és ha valakin elhatalmasodik, annak megkeserítheti a mindennapjait, a hivatását és a magánéletét. Az okáról, a megéléséről és a szindrómától való megszabadulásról is szól a következő Spiritusz, amelynek vendége Szél Felícia érintett, villanyszerelő, ...
May 29, 2025•56 min
A rák nem válogat. Az öröklött hajlamon túl vajon mekkoraszerepe van a lelki folyamatoknak a tumor kialakulásában, és a gyógyulástmiként lehet a kezelések mellett pszichésen is megtámogatni? Erről beszélget Németh Szilvia a Spiritusz legújabb adásában két vendéggel: Folly Réká val,az idén 120 éves Folly Arborétum és Borászat tulajdonosával, háromgyermekesédesanyával, akinél bő másfél éve agydaganatot diagnosztizáltak. A műsormásodik felében prof. dr. Bányai Éva Széchenyi-díjjal kitüntetettpszich...
May 08, 2025•1 hr 5 min
Rendszerető, rendetlen és a mániákus takarító. Sokan vagyunk sokfélék, és ha megosztjuk valakivel az életterünket, bizony kénytelenek vagyunk vele összecsiszolódni. Azonban jó néhány konfliktus igazából nem az elhagyott zoknikról és a bevetetlen ágyról szól. Vajon, ha valaki rendszerető, akkor a lelke is rendben van? És ha kívülről nézve káosz az élete, akkor komoly lelki gondokkal küzd? Mindez kiderül a Spiritusz adásából, ahogyan az is, hogy a szomatodráma hogyan segíthet minket a testi-lelki ...
Apr 24, 2025•47 min
Az őszinte megbocsátással komoly lelki tehertől szabadul meg az ember, de az idáig vezető út bizony sokszor hosszú és rögös… A Spiritusz adásában a megbocsátásról beszélgetünk Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal. A műsorban képzeletben bejárjuk az egyes stációkat a sebzéstől a haragon, bosszúvágyon át a kiengesztelődésig, és közben kiderül, hogy a megbocsátás képessége valójában a gyengék vagy épp ellenkezőleg, az erős emberek jellemvonása-e. Vendégünkről: Tapolyai Emőke pszichol...
Apr 09, 2025•48 min•Season 5Ep. 4
Megélhetés? Önmegvalósítás? Örömforrás? Milyen szerepet tölt be életünkben a munka? Egyre többet foglalkozunk a lelkünkkel, ezért egyre fontosabb, hogy olyan hivatást válasszunk, amit élvezünk is. De mi van, ha annak idején rossz irányba mentünk? Váltani nem könnyű, kockázattal jár, és nem mindenki engedheti meg magának. A Spiritusz következő adásában a karrier-és pályaváltás lelki hátteréről beszélgetünk. Vendégünk Szabó Renáta pszichológus, karrier-tanácsadó és Rédai Róbert, aki huszonöt évig ...
Mar 26, 2025•58 min
Örömgyilkosok, energiavámpírok, toxikus emberek – róluk beszélget Németh Szilvia szakértő vendégével a Spiritusz következő adásában. Igaz, e fenti kifejezéseket nem találjuk meg a pszichológia-tankönyvekben, mégis többnyire mindenki ismeri, már hallotta, vagy használja őket. Hiszen sokunk környezetében vannak olyan személyek, akik az életünkből inkább kivesznek, mintsem hozzátennének ahhoz valamit. Vajon miért viselkednek így? Mi motiválja a mérgező szülők, társak, „barátok” megjegyzéseit, csele...
Mar 13, 2025•57 min
A tartalomból: – Hogyan lehet súlyos témákról könnyedén beszélgetni? – Miért hallunk arról, hogy az ötven feletti nők láthatatlanok a társadalom szemében? – Hogyan éljük meg a fizikai változásokat, és mit csináljunk, ha azon kapjuk magunkat, hogy folyton a kifogásokat keressük? – Hogyan találjunk választ az élet értelmére, különösen ötven körül? – Hogyan dolgozzunk a kudarcainkkal, és miért fontos célokat kitűzni? – Miért ne legyünk lusták magunkkal foglalkozni? – Mi a különbség szabadság és sza...
Feb 27, 2025•54 min
Miközben mindenhonnan ömlik ránk a téma, keveset beszélünk róla. A szexualitással kapcsolatos kérdéseket felhozni nem könnyű, pedig érdemes: szülőként ugyanis ezzel is megalapozhatjuk a gyermekeink későbbi párkapcsolatait és egészséges szexualitását. Nevelésről, kommunikációról, férfi-női szerepekről is szól a Spiritusz következő adása. Vendégeink: Vadász Eszter tanácsadó és szexuálpszichológus, és Sevcsik Anna, az Élet.Érzés Egyesület alapítója. Mindketten többgyermekes édesanyák. Tartalomjegyz...
Nov 28, 2024•59 min
A Spiritusz legújabb adásában egy rendkívül fontos, ám nagyon nehéz témát fogunk boncolgatni, a szülő és a már felnőtt gyereke közötti konfliktusokról lesz szó. Vajon létezhet-e kibékíthetetlen ellentét, megbocsáthatatlan sérelem a családi kapcsolatokban? Vannak ajtók, amelyek úgy tűnik, örökre bezáródtak. Hogyan lehet elérni a közeledést, a békülést azok között, akik évek óta szóba sem állnak egymással? Szakértő vendégünk dr. Barát Katalin pszichiáter, pár-és családterapeuta, aki segítőként töb...
Nov 13, 2024•47 min
„Hálás vagyok, hogy ezen az egészen átmentünk. Sokkal többet adott nekünk, mint amennyit elvett tőlünk” – mondja a nehéz időszakról adásunkban egy érintett édesanya. Az Érintettek Egyesület azért dolgozik, hogy a daganatos betegséggel küzdő gyermekek és családtagjaik könnyebben vészeljék át a megterhelő hónapokat, éveket. Azonos című könyvükben (Érintettek könyve) személyes történetekkel és hiteles információkkal segítik a mindennapokat. Hogyan lehet ezt végigcsinálni? Mit éreznek a szülők, látv...
Oct 31, 2024•1 hr
Régen úgy tartották, hogy aki okos, magas az IQ-ja, az viheti igazán sokra az életben. Irigyeltük is az átlagosnál jóval magasabb pontszámú tesztek birtokosait, ám idővel kiderült, hogy a siker alapvetően nem függ össze a kiemelkedő értelmi képességekkel, sokkal inkább múlik azon a boldogságunk, hogy hányadán állunk az érzéseinkkel. Például meg tudjuk-e nevezni / fogalmazni a bennünk dúló viharokat, képesek vagyunk-e empatikusan viseltetni mások problémái iránt? Az EQ-nak az is fontos fokmérője,...
Oct 17, 2024•1 hr
Sokszor halljuk, hogy a tehetség nem minden: szorgalom, kitartás, és még nagyon sok dolog kell ahhoz, hogy siker váljon belőle: például szükséges a támogató közeg is. A fuvarozó szülő, a plusz órát tartó pedagógus és a toleráns közösség. Mit jelent a tehetségtámogató társadalom? Tényleg mindenki kiemelkedő valamiben? Kell-e keresnünk a rátermettséget, vagy a tehetség valóban utat tör? Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ vezetője a Spiritusz adásának vendége. A tartalomból: - Mindenkib...
Oct 02, 2024•39 min
Korábbi adásainkban is már pedzegettük, most tovább boncolgatjuk a boldog élet titkát, ezúttal a hála szempontjából. Németh Szilvia vendége Rátonyi Kriszta, Junior Príma díjas műsorvezető, akinek 2021-ben volt egy komoly biciklis balesete. A gerincműtét utáni hosszas felépülési időszak alapjaiban változtatta meg egyrészt a saját magához fűződő viszonyát, másrészt a boldogságról alkotott korábbi elképzelését. A beszélgetés során szó esik a Covid-időszak tanulságairól, felnőttkori barátságokról, K...
Sep 19, 2024•1 hr 1 min
"Fogyj le és boldogabb leszel! - kapjuk a világtól az üzenetet mindennap. Pedig a tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy egy 10 kg-mal könnyebb test se nem sikeresebb, se nem kiegyensúlyozottabb. Mégis sokan a fogyókúrák és edzések ördögi körében kínlódnak, koplalnak, de egyre gyakoribb a túlevés is. Dr. Lukács Liza szerint a gondolkodásunkon és az evési szokásainkon kell változtatnunk, kis praktikákkal ugyanis már nagyon sokat tehetünk a jóllétünkért, és az egészséges testképünkért....
Sep 06, 2024•1 hr
„Úgy viselkedsz, mint egy gyerek, mikor fogsz már végre felnőni?” – hangzik el gyakran a kérdés a 18 éven felüliek vitáiban. Úgy tűnik, a konfliktusaink java abból fakad, hogy sokszor képtelenek vagyunk a nehézségeinket felnőtt módon kezelni. Játszmázunk, futjuk ugyanazokat a köröket, folyamatosan őrlődünk, aztán egyszer csak rádöbbenünk, hogy az elakadásaink okait nem másokban, nem kívül, hanem sokkal inkább belül, a saját személyiségünkben kell keresnünk. A Spiritusz nyári szünet előtti utolsó...
Jun 12, 2024•1 hr 7 min
A szégyenérzet erkölcsi irányt mutat, meggátolja, hogy rosszat tegyünk, és figyelmeztet minket, hogy mások ítélkezhetnek felettünk. Van azonban egy olyan szintje, amikor indokolatlanul bénít, akadályoz, és rombolja az önképünket: pánikbetegséget, testképzavart és szorongást okoz. Milyen egyéb következményei lehetnek, ha a szégyen már nemcsak pillanatnyi érzésként, hanem állandósult állapotként van jelen az életünkben? Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket arra, hogy szerethetők? Erről is szól a S...
May 29, 2024•1 hr 6 min
Ebben a műsorban az önértékelés, önbecsülés, önbizalom felnőttkori vonatkozásairól beszélgetünk. Egy korábbi adásban dr. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológussal a gyermekkori történéseket jártuk körbe, azt, hogy milyen szerepe van a szülőknek, az iskolai nevelésnek a reális önértékelés, a stabil önbecsülés kialakulásában. Most, a második részben pedig a felnőttekre fókuszálunk: bemutatjuk, hogyan hat a személyiségre, a viselkedésre, ha valakinek alacsony az önbecsülése, nincs elegendő...
May 14, 2024•53 min
„A barátaink azok a családtagjaink, akiket mi magunk választottunk egy életre.” Stéphane Garnier író így vélekedett az egyik legmeghatározóbb emberi kapcsolatról. Mit keresünk a másikban? Belefér-e az őszinteség? Van-e férfi és nő között igaz barátság? A Spirituszban a barátságról beszélgetünk, vendégünk Gergely Viktória pszichológus, a Változás Tere Pszichológiai Központ vezetője. A tartalomból: – Hogyan hat a személyiségjegyünk a kapcsolatainkra, köztük a barátságainkra? – Hogyan erősíthetik m...
May 02, 2024•50 min•Season 4Ep. 5
Elfogadás, megbocsájtás, törődés, szeretet – ezeket a fogalmakat többnyire a másokhoz fűződő kapcsolatainkban szoktuk emlegetni. Kevesebb szó esik arról, hogy saját magunkkal milyen a viszonyunk, pedig ez kihat az életünk minden területére. Az énképünk – hogy mennyire szeretjük, értékeljük magunkat – befolyásolja az érzéseinket, meghatározza a cselekedeteinket a családban, a munkahelyünkön, vagyis alapvetően kihat a hogylétünket. A pozitív önértékelés kialakulása hosszú folyamat, gyermekkorban k...
Apr 18, 2024•35 min
„Ej, ráérünk arra még!” – gondoljuk sokszor sokan. Mindenki életében megjelenik a halogatás, hiszen különböző feladataink között természetszerűleg súlyozunk: valamit előbb, valamit később végzünk el. A halogatással azonban rengetegen küzdenek, és szenvednek tőle. A krónikus halogatás a Spiritusz következő témája, amely más és mélyebb probléma, mint pusztán az időmenedzsment. A határtartás, az egészséges énkép, a maximalizmus és a tökéletességre törekvés mind szerepet játszanak abban, hogy a halo...
Apr 04, 2024•51 min
Vannak témák, amelyekről inkább a nőkkel kapcsolatban szoktunk beszélgetni: szülés utáni depresszió, „elég jó szülőség”, a munka és a magánélet összehangolása, az énidő fontossága, a transzgenerációs örökség – ezek amolyan „nőies” kérdések. A felsoroltak ugyanakkor a férfiakat is éppúgy érintik, csak ők sokkal nehezebben vagy szinte egyáltalán nem beszélnek az érzéseikről. A Spiritusz következő epizódja a férfiakról fog szólni. Két olyan édesapát hívtunk a stúdióba, akiknek nem esett nehezükre m...
Mar 20, 2024•49 min•Season 4Ep. 2
Ismerd meg önmagad, aztán ennek megfelelően öltözz fel! – Egy filozófus már az ókorban megfogalmazta ezt a mai napig érvényes bölcsességet. Ha szétnézünk az utcán sétáló emberek között, sokszor igénytelenséget látunk. Hogyan segíthetünk a lelkünknek az öltözködéssel? Erről szól a Spiritusz adása, amelyben Kovásznai Andrea stílustanácsadóval és Béres Géza férfiszabóval, a Dress ME And YOU tulajdonosával beszélgetünk.
Mar 06, 2024•55 min•Season 4Ep. 1
Krízisek, elhidegülés, vagy egész egyszerűen a természetünk változása: sok minden tényező rombolhatja kapcsolatunkat, házasságunkat. A következő Spirituszban a párkapcsolat szépségeiről és kihívásairól beszélgetünk vendégeinkkel. Vendégek: Kigyóssy Örs pár- és családterapeuta, mentálhigiénés szakember és felesége, Kigyóssy-Bózsó Andrea lelkigondozó, családterapeuta Műsorvezetők: Németh Szilvia és Bóna Judit. A tartalomból: – Vajon elmúlik-e a szerelem? – Mit mutat a statisztika? Hogyan alakul az...
Feb 05, 2024•47 min•Season 4Ep. 7
„Rohanó világban élünk” – hangzik el gyakran, és valóban, sokan másodállást is vállalnak, hétvégén is dolgoznak, szinte sohasem pihennek. Evés közben, alvás helyett is gyakran a telefonon „ügyintézünk”, úgy érezzük, a 24 óra semmire sem elég... Az ünnepi időszakban meg pláne túlpörgetjük magunkat, s közben képtelenek vagyunk megélni az ünnepi pillanatokat. Le kéne lassítani! De hogy lehet a „túlélő üzemmódból” visszaváltani? Mindfulness, slow living: a Spiritusz évadzáró epizódjában olyan szemlé...
Dec 20, 2023•1 hr 11 min
A stressz állandó része az életünknek, nem menekülhetünk előle. És bizony a mi stresszünk a gyerekeinkre is hat, akiknek ráadásul a mai világban állandó kihívásoknak kell megfelelniük. A terhek hatására a természetes stresszt felválthatja az állandó szorongás, amely különböző formákat ölthet, és megkeserítheti a család mindennapjait. Viselkedészavar, székletvisszatartás, pszichoszomatikus jelek – honnan tudjuk, hogy segítségre van szükségünk, és ki segít a bajban? Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna , c...
Dec 07, 2023•1 hr 5 min•Season 3Ep. 15
Nemcsak a szenvedélybeteg ember, hanem az egész család betegsége a túlzott alkoholfogyasztás, az irgalmatlan lelki terheket cipelő gyerekek érintettségéről mégis fájdalmasan kevés szó esik. Mostani adásunkat ezért nekik, pontosabban értük, az „elfeledett gyermekekért" készítjük. Minden ötödik ember, a társadalom 20 százaléka érintett, vagyis szinte nincs olyan munkahely, osztályközösség, ahol ne lennének alkoholista szülők mellett felnövekvő gyermekek. Legtöbben csak felnőttként szembesülnek azz...
Nov 23, 2023•58 min
„Ne is beszéljünk róla!” – hárítjuk sokan, amikor a halál szóba kerül. Az ismerős, rokon elvesztése viszont tagadhatatlanul egyre közelebb hozza hozzánk a kérdéseket: Vajon mikor? Vajon hogyan történik majd? Rengeteg dologra nincs ráhatásunk, viszont sok kérdést már életünkben rendezhetünk, és a szakemberek szerint érdemes is beszélgetni a témáról. A közösségi oldalakon elsötétített képekkel, gyertyákkal, idézetekkel búcsúzunk, emlékezünk – akkor mégis miért tabu még mindig a halál? Erről szól a...
Nov 09, 2023•54 min•Season 3Ep. 13