A rendszerváltás előtti utolsó október 23-án sugározta a Szabad Európa Rádió a műsort, amelyben Mécs Imre, Molnár Tamás, Solt Ottilia és Tamás Gáspár Miklós volt a vendég. A 33 évvel korábbi események felidézésének különleges hangulatot ad, hogy aznap ünnepelhettek először szabadon és nyíltan.
Oct 23, 2023•32 min
Emlékműsort sugárzott a Szabad Európa Rádió 1975. május 7-én, egy nappal Mindszenty József bíboros, hercegprímás halála után. Az egyházfő már életében történelmi alakká emelkedett. Miben állt nagysága, miben nyilvánult meg jelleme és egyénisége? – ezt mutatja be az összeállítás.
Oct 22, 2023•23 min
Az 1990-es helyhatósági választások két fordulója között adott interjút a Szabad Európa Rádiónak Antall József miniszterelnök. A beszélgetésben szóba kerül az átalakuló ország külpolitikája, társadalmi kihívásai, a média szerepe és a rendszerváltás utáni kormányzás váratlan feladatai.
Oct 15, 2023•51 min
A kilencvenes évek elején az erotika terén is új lehetőségek nyíltak a magyar társadalom előtt. A Szabad Európa Rádió műsora egy 1993-as felmérés alapján mutatja be, milyen szokások és vágyak jelentek meg, illetve mi maradt meg a régiekből. Erre az időszakra esett a HIV hazai elterjedése.
Oct 08, 2023•29 min
A rendszerváltást követően hatalmas erővel tört a felszínre a kelet-európai nemzetek körében a nemzeti önmeghatározás és a saját népi közösséghez tartozás igénye. A Szabad Európa Rádió 1993. áprilisában sugárzott műsora azt mutatja be, milyen választ adtak erre a törekvésre a nyugati demokráciák.
Oct 01, 2023•31 min
"A művészetet olyan hatékony eszköznek látom, amellyel a valóságot meg lehet változtatni" - fogalmaz az 1993-as interjúban a művész. Szóba kerül a lázadás, a húsevés elhagyása, a belenyugvás, de kérdezik a művészi élet és a vállalkozói világ ellentmondásáról is.
Sep 24, 2023•30 min
A 90-es évek elején az átalakuló Európának nagy kihívást jelentettek az egymás mellett élő kis nemzetek, nemzeti és etnikai kisebbségek potenciális és valóságos konfliktusai, amelyek - mint a délszláv válság akkoriban frissen megmutatta - háborúhoz is vezethetnek. Ezzel is foglalkozik az interjú.
Sep 17, 2023•31 min
Központi kérdéssé vált az átvett vagyon kezelése a rendszerváltás után – ez volt a Szabad Európa Rádió 1991. szeptember 22-én sugárzott műsorának központi témája is. Az érdekképviseletek jövőjéről és lehetőségeiről kérdezték Nagy Sándort, a Magyar Szakszervezeti Szövetség akkori elnökét.
Sep 10, 2023•31 min
A Fidesz-MDF székház ügye volt az új magyar demokrácia pártjainak első nagyobb pénzügyi botránya. Innen indul a Szabad Európa Rádió 1993-as összeállítása, amely azt mutatja be, hol milyen visszaélések derültek ki, illetve hogyan igyekeznek útját állni a piszkos politikai pénzeknek.
Sep 03, 2023•31 min
Egyetlen döntést sem szabad annál magasabb szinten meghozni, mint ahol lehetséges - hangzik el az összeállításban, amelyet 1993-ban készített a Szabad Európa Rádió. Szóba kerül, hogy piacgazdálkodás és magántulajdon szerepe, és hogy miként fér meg egymás mellett a decentralizáció és az integráció.
Aug 27, 2023•31 min
A harminc évvel ezelőtt készült interjúban Györffy György történész professzort kérdezte a Szabad Európa Rádió a Szent Istvánról kialakult kép hitelességéről és az uralkodó előtt álló kihívásokról. Szóba kerül, hogyan vonult fel hadserege és miért lett a vásárnapból vasárnap.
Aug 20, 2023•21 min
A politikamentes beszélgetések sorozatban kértek interjút a politikustól, aki akkor az MSZP frakcióvezetője volt, de megbízottként egy ideig betöltötte a belügyminiszteri posztot is. Szó esik a cigarettázásról, a szovjet irodalomról és egy első generációs értelmiségi útjáról a politika élvonalába.
Aug 13, 2023•31 min
Elbocsátások, új műfajok megjelenése és a közönség megtartása - ilyen kihívások előtt találták magukat az operett műfaj művészéi és rajongói a kilencvenes évek elején. Az 1990 szilveszterén rögzített portréban szó esik a szerencse szerepéről, a műfaji előítéletről és a hétköznapok könnyedségéről.
Aug 06, 2023•38 min
Gyors és alapos átalakulás kellett ahhoz, hogy az ország csatlakozhasson a NATO-hoz 1999-ben. A tagfelvétel előtt hat évvel, a Szabad Európa Rádió műsora azt vette számba, milyen elvárásoknak kellett megfelelnie a Magyar Néphadseregből lett honvédségnek, a tiszteknek és a hadászati eszközöknek.
Jul 30, 2023•29 min
A folyó mindkét partjára szükség van, hogy kérdések és válaszok legyenek - fogalmaz a művész, aki a 80-as évek elején települt át az akkori Csehszlovákiából. Szóba kerül az "életközepi fordulatról", a gyöngeség erőre váltásáról és a jógáról, ami szerinte a politikai feszültségeken is enyhítene.
Jul 23, 2023•31 min
Ezen a héten zajlott a Pride-felvonulás, a közösségi fesztivál leglátványosabb eseménye. Ebből az alkalomból idézzük fel a Szabad Európa Rádió 1992-es műsorát a magyarországi homoszexuálisok akkori helyzetéről, problémáiról, elfogadottságáról. Kerekasztal-beszélgetés aktivistákkal és szexológussal.
Jul 16, 2023•30 min
"Ha találkozol egy újságíróval, pofozd föl. Ha te nem is tudod miért, ő biztosan tudni fogja" - nyomtatta falragaszokra a francia szélsőjobb harminc éve. A Szabad Európa Rádió 1992-es műsora azt kutatta, mit tettek akkor a kormányok a nemcsak a sajtót veszélyeztető eszmék térnyerése ellen.
Jul 09, 2023•31 min
Élete nagy részét emigrációban töltötte, 1938-tól Franciaországban alkotott íróként, történészként és publicistaként. Nagy Imre temetésére, 1989-ben tért vissza először. A Szabad Európa Rádió 1992-ben rögzített beszélgetést vele korábbi munkái felidézésével.
Jul 02, 2023•30 min
Teenager party Cseke Lászlóval – ma már megbecsülni sem lehet, 1959-es indulása óta hányan várták a műsort a sistergő rövidhullámon a legfrissebb slágerekkel és egy műsorvezetővel, akiről harminc éven át senki sem tudta, kicsoda. 1992-es életútinterjú a Szabad Európa Rádió legendás munkatársával.
Jun 25, 2023•31 min
Néhol egy pofon sem csattanhat el, máshol pénzért árulják őket – rendkívül eltérő volt a gyerekjogok helyzete a kilencvenes évek elején, és azóta is maradt javítanivaló. A Szabad Európa Rádió műsora körképet ad arról, milyen sorsa van a családokban élő és a szülők nélkül felnövő kiskorúaknak.
Jun 18, 2023•30 min
A rendszerváltás után az emberi és szociális jogokat is újra kellett fogalmazni az alkotmányban és a gondolkodásban is. Erről a feladatról beszélgetett a Szabad Európa Rádió 1992-es műsorában Sajó András alkotmányjogásszal és Kulcsár Péter politológussal Kézdi Pál.
Jun 11, 2023•29 min
„A törvények azoknak vannak, akik tiszteletben akarják őket tartani” – mondta az elemző a Szabad Európa Rádió 1992-ben sugárzott műsorában, amely az újjászülető szélsőjobb és az átalakuló szélsőbal erők akkori kelet-európai mozgolódásáról adott körképet.
Jun 04, 2023•31 min
A húsvét és a pészah kapcsolatáról, a zsidó és keresztény vallási ünnepek szétválásáról, a húsvét és a pünkösd hagyományáról beszélt Komoróczy Géza egyetemi tanár, történész a Szabad Európa Rádió harminc évvel ezelőtt készült műsorában. Szóba kerül a mozgó ünnepek eredete és jelentősége is.
May 28, 2023•31 min
A közveszélyes munkakerülés üldözése, az alkoholelvonó Nagyfán, munkásszállók és állami gondozás – egy közös volt ezekben a rendszerváltás előtt: mindegyiket a hajléktalanság problémájának leplezésére (is) használta az akkori hatalom. A Szabad Európa Rádió 1992-es műsora a megoldásokat kereste.
May 21, 2023•31 min
A magyar zeneszerzésre nem jellemző, hogy elmaradna a nyugati színvonaltól - mondta a nemzetközileg is elismert művész, aki többek között a BBC-nek, Philip Jones Brass Ensamble-nek és a Magyar Állami Operaháznak is komponált. Az 1992-es beszélgetésben a kortárs magyar zene helyzete is szóba kerül.
May 14, 2023•30 min
Az általában jellemzőnél több témakör került a minősített többséggel módosítható jogszabályok közé, amikor az új magyar demokrácia kereteit határozták meg a rendszerváltás idején. Kukorelli István alkotmányjogász és Schlett István politológus az okokról is beszélt az 1992. december 4-ei adásban.
May 07, 2023•30 min
A karrier és a család összehangolása harminc évvel ezelőtt is ismert téma volt, de a nők munkahelyi szexuális zaklatásáról kevés érintett mert beszélni. A Szabad Európa Rádió 1992-es műsora nyugati országok gyakorlatát mutatja be a visszaélések megfékezésére és az egyenlő feltételek biztosítására.
Apr 30, 2023•31 min
A hatalmi ágak megosztása éppen csak megkezdődött, amikor a Szabad Európa Rádió 1992-ben interjút kért ifj. Fekete Gyula MDF-es parlamenti képviselőtől és Kulcsár Péter politológustól. A társadalmi, gazdasági és politikai átalakulás elemzése közben szó esik a hatalomból kimaradók felelősségéről is.
Apr 23, 2023•31 min
Miközben a befogadó országok saját kultúrájuk elfogadását várják el, addig nekik is tenniük kell a bevándorlókkal szembeni toleranciáért - az iskolai oktatásban kezdve. A Szabad Európa Rádió 1992-ben sugárzott műsora nemzetközi képet ad arról, hol miként igyekeznek elfogadóbbá tenni a társadalmat.
Apr 16, 2023•31 min
Szobrásznak, festőnek szánták szülei, de nótaénekes lett a 73 éves korában, 1996-ban elhunyt művész. A Szabad Európa Rádió 1992-ben sugárzott műsorában áttekintette pályáját, és beszélt arról, hogy milyen kapcsolata volt Kodály Zoltánnal, aki nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatta.
Apr 09, 2023•28 min