Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója a 2020-as fizikai Nobel-díjasok munkáját mutatta be. Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék Szenior Családi Kutya Program és MTA Lendület csoportjának vezetője arról, hogy a kutyák agyszövetének RNS-állományát vizsgálva arra jöttek rá, hogy az öregedés nem egy gén működésbe lépése, hanem bizonyos gének aktivitásváltozásának eredménye lehet. (Az Utópia 2020. április 21-ei adásán...
Oct 27, 2020•42 min
A 2020-as fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj kitüntetettjeinek munkásságáról Schaff Zsuzsa, az MTA rendes tagja. Az idei kémiai Nobel-díjasok kitüntett munkásságát Dinnyés András kutató, a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezetője számolt be.
Oct 20, 2020•47 min
Szabó Róbert csillagász, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója az M87 számú, elliptikus óriás galaxis középpontját elfoglaló szupermasszív fekete lyukról beszélt. A műsor másik témája a tavasz apropóján is, a madárének volt, amit Garamszegi László, az MTA országos botanikai kutatóintézetének igazgatója próbált értelmezni a hallgatók számára.
Oct 06, 2020•45 min
Szilágyi András ökológus, az Evolúciótudományi Intézet (ETI) Evolúciós Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa szerint a zene épp annyira eredménye egy evolúciós folyamatnak, mint amennyire alanya is.
Sep 29, 2020•41 min
A rádiózás történetét Perneky Sándor magángyűjtő elevenítette fel. Ecsedi Boglárka, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákja díjnyertes kutatásáról, a visszaáramlásról, és vezélyeiről. (Az Utópia 2020. szeptember 01-jei adásának ismétlése)
Sep 22, 2020•45 min
Barnaföldi Gergely Gábor fizikus, a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója a nehézion-ütközésekre specializált ALICE detektorról.
Sep 15, 2020•47 min
Vasúth Mátyás és Barta Dániel fizikusok, a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai a gravitációs hullámokról.
Sep 08, 2020•43 min
Wojnárovits László, az MTA Izotópkutató Intézetének (MTA IKI) korábbi igazgatója a grafit és gyémánt átmenetéről. Ecsedi Boglárka, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákja díjnyertes kutatásáról, a visszaáramlásról, és vezélyeiről.
Sep 01, 2020•44 min
Dinnyés András kutató, a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezetője a szervek előállításának lehetőségeiről. Az ingázás és a csúcsforgalom sajátosságait Hrotkó Gábor budapesti közlekedő mutatta be.
Aug 25, 2020•41 min
Az allergia az immunrendszer túlzott reakciója. Szegedi Andrea, a Debreceni Egyetem professzora segített megérteni az allergiák természetét.
Aug 18, 2020•43 min
A perszeidák kutatásáról, valamint a koronavírus-járvány a világűrből látható jeleiről Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója beszélt.
Aug 11, 2020•45 min
Zoletnik Sándor és Piros Attila, az ITER magyar kutatócsoportjának tagjai a fúziós technológiáról.
Aug 04, 2020•51 min
A klímaváltozás Magyarországi vonzatairól Pálinkás József atomfizikus, az MTA korábbi elnöke beszélt. Vellai Tibor professzor, az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője a sejtek öregedésének módjairól.
Jul 28, 2020•48 min
Klima László régész, nyelvész, egyetemi docens az Árpád-házi királyok eredetéről. Halasi-Kovács Béla, a NAIK Halászati Kutatóintézet igzgtója két tokhalfaj életképes hibridjéről.
Jul 21, 2020•39 min
Egy új bolygó születésére utaló nyomokat találtak. Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója az alakuló rendszerek megfigyeléséből származó felfedezések lehetőségéről. Györgyey János növénybiológus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének főmunkatársa, a Szkeptikus Társaság tagja a fűfélék kutatásáról. (Az Utópia május 26-ai adásának ismétlése)
Jul 14, 2020•47 min
Fodor Péter egyetemi tanár az élelmiszerbiztonság tudományos hátteréről. (Az Utópia 2020. május 12-ei adásának ismétlése) Lehet köze a klímaváltozásnak a járványhoz? Válaszol: Báldi András ökológus, a fenntartható fejlődés GINOP csoport egyik vezetője. (Az Utópia 2020. május 19-ei ismétlése)
Jul 07, 2020•50 min
Vellai Tibor professzor, az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője a főemlősök DNS-ének hsonlóságiról és különbségeiről. Mi az axion? A sötét anyag maga? Válaszol: Horváth Dezső professzor emeritus, a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa. (Az Utópia 2020. június 23-ai adásának ismétlése.)
Jun 30, 2020•44 min
Vellai Tibor professzor, az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője a főemlősök DNS-ének hsonlóságiról és különbségeiről. Mi az axion? A sötét anyag maga? Válaszol: Horváth Dezső professzor emeritus, a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa.
Jun 23, 2020•44 min
A plazmaállapot jellemzőit Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója ismertette. Gyorsul a globális felmelegedés üteme? Ezt kérdést segített megválaszolni Mika János klímkutató, az Eszterházy Károly Egyetem professzora.
Jun 16, 2020•48 min
A magyar nyelv eredetéről Klima László magyar régész, nyelvész, egyetemi oktató beszélt. Boros Gergely ökológus, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tudományos főmunkatársa a Balaton kényes kémiai egyensúlyáról.
Jun 09, 2020•52 min
A tiszavirág, mint hungarikum. Lengyel Szabolcs ökológus, az MTA doktora. Szabó Róbert csillagász, az MTA doktora, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója a tehetséges amatőrök "szerencséjéről", a közérthetőségről.
Jun 02, 2020•47 min
Egy új bolygó születésére utaló nyomokat találtak. Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója az alakuló rendszerek megfigyeléséből származó felfedezések lehetőségéről. Györgyey János növénybiológus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének főmunkatársa, a Szkeptikus Társaság tagja a fűfélék kutatásáról.
May 26, 2020•47 min
Zsigmond Vince, a Vácrátóti Botanikus Kert főkertésze, az arborétum mindennapjairól a koronavírus-járvány idején. Lehet köze a klímaváltozásnak a járványhoz? Válaszol: Báldi András ökológus, a fenntartható fejlődés GINOP csoport egyik vezetője.
May 19, 2020•51 min
Fodor Péter egyetemi tanár az élelmiszerbiztonság tudományos hátteréről. Boldogkői Zsolt Endre molekuláris biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanár a Covid-19 körüli bizonytalanságról.
May 12, 2020•47 min
Az alvó agy aktivitása, és a demencia kapcsolatáról Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék Szenior Családi Kutya Program és MTA Lendület csoportjának vezetője beszélt. Molnár Orsolya Rita, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa beszélt a DAMA protokollról, illetve a krízis előrejelzésről.
May 05, 2020•49 min
A koronavírus elleni védelemről Falus András immunológust kérdeztük.
Apr 28, 2020•51 min
Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék Szenior Családi Kutya Program és MTA Lendület csoportjának vezetője arról, hogy a kutyák agyszövetének RNS-állományát vizsgálva arra jöttek rá, hogy az öregedés nem egy gén működésbe lépése, hanem bizonyos gének aktivitásváltozásának eredménye lehet.
Apr 21, 2020•49 min
Kun Ádám evolúcióbiológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Evolúcióbiológiai Főosztályának munkatársa a jövőkutatásról, valamint az élet kialakulásáról beszélt. (Az Utópia 2019. április 9-i adásának ismétlése)
Apr 14, 2020•41 min
Czigler László ökológus, kutató, biológus a Dorian-hurrikán pusztításáról és más természeti katasztrófákról. Garamszegi László Zsolt ökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója az éghajlatváltozás az egyes fajokra, így a szúnyogokra gyakorolt hatásairól. Ódor Péter erdőökológus, az MTA ökológiai kutatóközpontjának tudományos tanácsadója elmagyarázza, hogyan működnek a Föld tüdejét jelentő őserdők. (Az Utópia 2019. szeptember 03-ai adásának ismétlé...
Apr 07, 2020•45 min
Horváth Péter bioinformatikus, az MTA Szegedi Biologiai Kutatóközpont Mikroszkópos Képfeldolgozó és Gépi Tanulási Csoportjának vezetője, a számítógépes biológia szerepéről. (Az Utópia 2019. augusztus 13-ai adásának ismétlése)
Mar 31, 2020•45 min