¶ Podcast bevezető és vendég bemutatása
A Márkó és Barna síkideg legújabb epizódjában. A szabad strandon, ahová járok már öt éve, kutyaszarba léptem mezitlának. És elmondom, hogy milyen rétegekben bosszantunk. a Márkó és Barna síkideg legújabb epizódját hallja. Sziasztok! Ez itt a Márko és Barna síkideg a legjobb podcast, ami az Indexen fut, meg egyébként is az ország legjobb podcastje. Ez itt az...
Őszi évadunk második adása egyenesen a Mad Garden Budából. Itt van egy sold out csapat. 300 ember néz ma minket. Halljanak titeket a hallgatóknézők! És élőben jelentkezünk mostantól havonta. október 18-án a Turbinában, november 18-án a K11-ben, és december 28-án a Várkert bazárban. Néha ketten leszünk, néha pedig vendéggel, ahogy most is. Olyanokkal, mint például Kovács András Péter, vagy Kormos Anett, Vái Pista,
és olyan visszatérőink is lesznek, mint Hajós András, Járai Máté vagy Ráskó Eszter. Az előadás végén ti is elmondhatjátok majd, hogy mi idegesít benneteket. Nekem egyébként ez a kedvenc részem, kaptok majd egy mikrofont. De hát ma se vagyunk egyedül. Bizony, mert velünk van egy igazi karinti gyűrűs humorista. Tehát neki megvan már régóta. Megvan. Tehát teljesen. Ő a hazai stand-up egyik legnagyobb alakja a Duma Színház. Első olyan.
stand-up-os, akinek önálló teljes este és estéje volt. Most már takarja egyébként a fejét. Író, jogtörténet, médiajog, jogi informatikai ismereteket oktatott a Károlin és az Eltén. és a diákjai egytől egyik szerelmesek voltak veli, de hát ezt nem kell magyarázni. De nem csak a diákjai, hanem úgy nagyjából én is, mert amikor elkezdte...
Amikor elkezdte, ő volt nekem az első, akinek nem volt ő szemöldöke, és úgy volt vicces. És akkor gondoltam arra, hogy mi van fiatal emberek, és lehetnek viccesek? Hát akkor egyszer én is megpróbálhatom. És most már podcaster is egyébként a kapod. podcastet csinálja, ahova a meghívásunk még várat magára, de nem baj. És nem tud nemet mondani, ez köztudatról nem tud nemet mondani fellépésre, tehát akárhova hívják, eljön. Úgyhogy itt van velünk ma este, Kovács András Péter!
¶ Abszurd online hirdetések és kérdések
Szabaszili. Ez sikerült. Ú, de... Nyíregyen hallottam. Sziasztok, golyóálló mellényt hol tudok venni? Tehát egyrészt mire készült, de hát ezek gondolom nektek is eszetevődik. Másrészt pedig azon nem gondolkodik, hogy... Amikor megtörténik ez a találkozó, ahol neki szüksége van a mellére, hogyha a másik is olvastabb, az meg fejbe fogja lőni. Nem? Én ennél mondhatok egy jobbat? Hogy ezért? Ezért vagy itt.
Van egy barátom, az egyik legnagyobb pizzatekintély Magyarországon, ennek ellenére lentiben van horgászvadászboltja, és ő látja el a 30 kilométeres körzetet, és bejött hozzá egy csávú, hogy... Figyelj, hogy van valamilyen jó késed? Minek? Turkon akarok szúrni valakit. Hát te hülye vagy. Van, van, de nyilván nem vettek komolyan, eladott neki egy kést.
és két napul bejött egy bekötött torkó ember. Van valami jogásprény, mert... És gyakorlatilag ott az egész környék leszávolását ő látta, de mint egy ilyen afrikai fegyverkereskedő, hogy mindkét törzsnek ő szállít. Nagyon nagy volt, lentiben. Fuvart keresek. Budapestről kővágó őrsre ezeket a polcokat 75 cm hosszú. Valaki le tudná vinni 5 lekváros palacsintáért?
Szóval, hogy van neki hat fölös lekváros, nem, hat lekváros palacsindája, és csak egyet kíván? Ezért ötöt jó szível felajánl? Nekem egy terünk van, és éhes vagyok, úgyhogy érdekel. Meg ez a hat lekváros palacsinta, az meg tudod mennyi a benzin oda? Nagyon sok, tehát több mint egy... Hát egy lekváros palacsinta a Balatonon annyi, mint egy liter benzin, úgyhogy... 500 forint, ezt valaki megírta nekem. És az íze is olyan. És nem nutellás, nutkaós. Nutókás. Nutókás.
Kis mokusok kenyérre is kenhetik, nagy mokusok süteménybe is tűlt. Eddig ti már erre nem emlékeztek, mert mi gyerekkorunk. Gyakori kérdéseken olvasom a kérdés maga. Mi a neve azoknak a templomcsávóknak? Elég elterjedt a nevük, elterjedt. Két téve. Elég elterjedt a nevük, de kiment az agyamból. Nem adja ki őket a templom szóra se. Tudjátok, fekete ruha a nyakuknál fehér négyzet van. Kereszt van a nyakukban. Imádkoznak, és nem lehet feleségük.
Csak nem jut eszembe a nevük, ők a templomcsávok. Folyton a templomba vannak. Nyelve nem van. András lett, hogy te ebben tudsz segíteni nekünk? Ha jól tudjuk, akkor te kamaszkorodban papakartál le. Igen. Aztán kimondtam. Aztán kap lettem. Hát, hogyha kinek a pap, kinek a kap. Ti szoktatok otthon, hogy nem lehet feleséged? Rájöttem arra, hogy a monogámiát, tehát a házasságot a cőli bátustól igazából egy nő választja el.
Az nem olyan sok, főleg így hosszú távon. Én meg arra jöttem rá, hogy engem a külvilágtól is egy nő választ elhet. Szíveség, közösség, ez Zala csoport. Miért nem vagyok benne? A fogyasztós hűtőszekrény olyan szép lenne, üres. Nem hűt. Nem hűt. Egyébként egy ilyennel én is tudok szolgálni, csak az a baj, hogy az lehel. Nem hűt, de lehel. Nem hűt, de lehel.
akinek van Brogrunt WC-keféje, de már pont kihajítaná a kukkába, létszik, csavarja le nekem ezt a végét. Van egy fénykép, hogy melyik végét kell lecsavarni a WC-kefének, csak segít-e, és megveszem. Továbbá ugyanitt régi típusú spatulának a fehér műanyag nyelét is átveszem. Érted? Ahogy összerakod a kettőt. Ti miért néztek ilyen oldalát? Ezért a műsor. És köszönöm, hogy oroszlán háton lovagol, nem? Tehát, hogy egy félig vécékefe, félig konyhai eszköz.
Tehát, hogy abból mi lesz. Azt mondja, adok érte egy tábla csokit, mert abból hackkeltünk ablaktámasztót. A csokiból? Igen. Azt lehet tudt képzelni, hogy nyáron a csoki valahogy kitámasztor az ablakot, nem? Lehet, hogy ilyen időzítős ablaktámasztó volt. De hogyha összerak egy WC-kaféket meg egy konyhai fogót, az hova fogja dugni?
Nem odahova te az ujjadat, az biztos. Hát és ugye ott van még az olvat csokia is. Te jössz édesem. Én, engem nincs több. Elfogytam. Tényleg? De hát nem úgy volt, hogy hármat hozol? Nem úgy volt, hogy befogad a pofát.
¶ Gyerekkori gyógyszerbevétel nehézségei
Vannak így a gyerekkoromnak ilyen egészségügyi anomáliái, amiket most csak így utólag... Ezeknek a nyomai látszódnak azért. Ruhat akarja. Szóval, hogy amikre csak így most jövök rá egy visszatekintve, hogy én ugye 90-es években voltam gyerek, és hogy valamiért akkoriban örökké, hogy akkoriban az volt a divat, hogy így köhögtem egy kicsit, és így... Anyám elővett egy ilyen debreceni koldászméretű kúpat.
Most is van egy egyébként, de mármint nem úgy kettő van nálam, tehát egyet elő is tudok venni azonnal. Örül neki, nekünk a 80-as években csak kúp méretű debreceni kolbász. És még azt is 20. fából hajtogattuk. Igen. Ne politizáljunk. Szóval, hogy mindent ezzel oldottak meg. Nem csak olyan betegségeket, amikor mondjuk kihánytad volna, hanem hogy mindent. Tehát, hogy tűrte. Tehát, hogy... Én akkora kúp beadó vagyok, úgy adom a kúpot, ha kéri, ha nem.
Tehát én az a csukott szembe, alvó embereknek adok be kúpot. Az a középső nevem, a kúpos Márkó. Néha, amikor a hüvénykúlyedben van, akkor itt eszedbe, hogy kúp nem is volt nálad. Rossz beidegződik. De hogy mindent ugyanazzal a kúppal, hát hogy konkrétan ugyanazzal az egy kúppal? Persze, persze. Erről beszélünk. Van a végén egy zsíróraszt, néha visz. Jobban vagy, akkor kérem vissza a kúppal. Eltesszük, hogy influenza szezóra. A másik, hogy én a félgyerekkoromat így az ágyról lehajtva ilyen...
Te ilyen nyakkitörésig visszahajtott fejjel töltöttem azért, hogy az orrcsepp hasson. Várni kellett, és hogy... Tehát, hogy anyámék nincsenek tisztában az alapvető biológiai felépítésünkkel? Az orrluk az nem fölfele megy, az befele megy, és hogy... Így. És most tudjuk, hogy a Covid óta, ez már világos, hogy bementünk. A Covid óta tudjuk. Azért, mert úgy mentünk el ezekre a tesztekre, hogy azt gondoltuk, hogy hát majd feldugja. Nem feldugta. Bedugta!
Erre dugta befele. És nem értetted, hogy miért a szemedel jön ki. Miért az amíg dalád viszke. Konkrétan, igen. hogy nem gyertyaállásba kellett lenni, amikor a kúpot berakták. De figyelj, Márkot ezt értékelni fogod két kisgyerekkel, hogy nagyon sok ilyen felvilágosult és ilyen gyermekjogokat tiszteletben tartó gyerekorvos van, aki nem igazán áll a helyzet magaslatán, amikor arról van szó, hogy hogyan adjunk például szemcseppet.
a gyereknek. Vagy orcsepet, nem kell, hogy meg kell beszélni a gyerekkel, tötörö, tötörö. Viszont nálunk egyszer helyettesített egy török orvos. Arra mentünk vele a helyi gyerekrendelőbe, hogy helyettesít egy török orvos, és ő megmutatta nekünk, hogyha egyedül vagy... vagy otthonszülő, akkor hogy kell lefognod a gyereket egy kézzel, úgy, hogy a másikkal azt csinálja vele, amit akarsz. Ez neked megvan, ez a fogás.
Nincs, de egyszer voltam boncoláson, amikor lefejtették az ember fejbőrét hátra, és tépőzár hangja volt, gondolom ez az. Hasonló, mert a gyerekeknek az van, hogy arányaiban nagyobb a feje, és rövidebb a karja. És még meg tudod velük csinálni azt, hogy a két karjukat...
A fejük fölött összefogod a csuklójuknál fogva, és azt kitölti az ő fejük, tehát onnan nem tudja hova vinni a kezét, és egyik kezeddel fogod a csuklóját a feje fölött a gyereknek, és plusz fix az arca, mert a két karja tartja neki. Ez nagyon jó, és én még annyival egészíteném ki, hogy ha ilyenkor még rátérdelsz a melekasára, akkor azt tudod, és még mindig van egy szabad lábad. És akkor egy kis sírás, meg egy-két puki kíséretében bármit. Ez gyerek?
¶ Bürokráciával való küzdelem, ügyintézés
Visszafele... Hogy mert sírni egyébként? Visszafele 40 percet rászántam arra, hogy hát úgy, én olyan 80 kiló vagyok, és hogy azért tartottam is magam, de ebből ilyen 79-szer rá tehénkedtem, leszorítottam két ujjal a...
a szemhéját, hogy ne tudja, tehát esélye se volt kinyitni, próbálkozott, és közben pedig nagyon közelről a fülébe azt buktam, hogy óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
Alig lehetett fölébreszteni egyébként. De aludt vagy elvesztett az eszmény? Nekem teljesen mindegy volt. Nem volt pulzus, a csend, de volt az alé. Megnéztem tizenkétszer a Forrest Gump-ot. Nekem mindegy volt. Kormányablak tuti tip, és ha már gyerek. Kértem, hogy napolitizáljunk már. Ezt, de nem izé government window, ugye láttam amúgy, hogy valaki úgy fordított, ha le government window.
Pedig a steering wheel. Government Windows, ugye? Na, ESZT hozzáférés igénylése. Elolvastam az interneten, hogy önnek csak egy kattintás és hozzáfér a gyerekek. Persze, hogy egy kattintás, miután befáradtál a kormányablakba. És világosan leírja, hogy ehhez kell vinni a tajkártyáját, meg a lakcímkártyáját. Bementem, ugye a gyerek, ahogy már az előző adásban említettem, a gyerek bent feküdt, sérülten egy hétig a kórházban is.
Hát nekem úgy kellett hozzájutni a leletekhez, hogy egy orvosi ellenvéleményt kérjek, hogy ne haragudjon meg az az orvos, aki kezelít. Ez a legnagyobb para, nem? Hogy ugye nem mondhatod azt egy orvosnak, hogy nem bízol meg benne, de hogy, de közben mégiscsak a családi barát felajánlotta, hogy megnézi a leletet, de hogy jutsz hozzába.
Bemegyek, mondják, hogyha lakcímkártyát adom, akkor tajkártya odaadom, és akkor kérem a születési anyakönyvi kivonatot. Hát, hölgyem, az a helyzet, hogy... Már benn kéne lennem nála a kórházban, mert ma én vagyok vele, és hogy nincsen nálam, de hogy otthon, de hogy megbizonyosodhat róla, hát ugyanabban a lakásban lakunk, ugyanaz a vezeték neve, tényleg az enyém ott biztos, hogy ma nem, hát ezt is sajnos nem tudom.
És akkor én hoztam egy döntést, mert én ilyenkor a falig elmegyek, tehát ilyenkor rám hívják a biztonság itt tényleg. Hoztam egy döntést, és gondoltam, hogy kipróbálom. Elsírtam magam. Folyt a könnyem. Szipogtam, és azt mondtam, hogy de hölgyem, tessék meg. Összeszorult a kis szíve, félre billentette a fejét, és azt mondta, na várjon, megkérdezem, hogy...
Eltűnt, visszajöttek hárman. Jaj, de jól van a gyerek. Persze, hogy megcsináljuk, csak itt kell aláírni. Működik az ország. Működik az ország. Érted? Tuti tipp. De milyen áron? Nekem egy barátom az igazságügy minisztériumban dolgozott, viszonylag valós pozícióban, és ugyanígy be kellett menni a valamiért a kormány ablakba, elintézni a felesége nevében valamit, és vitte egy meghatalmazást, amit a felesége sajátkezüleg írt és aláírt.
teljes, bizonyító, erejű, magánokirattá válik valami, ha sajátkezüleg írod és aláírod, vagy géppel írod, aláírod, és ketten letanúzzák, vagy közjegyző, vagy úgyvéd, stb. Tök mindegy jogász, vagyok, nem megyek belőztetni. Lényeg a lényeg. Emberünk ott ült a kormányablak, meghatalmazás van, tudod, mikor már mindent, anyja neve három például. Meghatalmazás odaadta. Ez nem jó, két tanulnak alá kell írni. És nézd rá a fickó, hogy nem kell. De alá kell.
De itt igen, itt alá kell írni. És így ránéz a csávó asszonyom, én írtam a törvényt. És így se hitték el neki. De akkor miért nem mondta azt, hogy akkor tessék, aláírni. Nekem volt egyszer egy ilyen, hogy bejelentkeztem egy lakásba, és otthon aláírta a tulaj, lófasz, tehát kinn aláhamisítottam a tulaj helyet. De hogy nem, akkor ezt még egyszer alá kell írni, de mondom, hogy...
Jó, akkor aláírja is. Elhúztam, aláírtam, és nem, uram, ez okirathamisítás, hogy fáradjon át a másik kormányakból, és ott adja le. De hát akkor az nem okirathamisítás, hogyha, és én kiálltam az elveimért. És hát végül is ott el kellett játszanom, hogy igen, kiindul a tulajjakocsiban, akkor kiviszem aláíraton bele is. Én mestere vagyok egyébként. Van az a tipikus ilyen ügyintéző kisnő? Én ezt így hívom, a kisnő. A 150x60x60-as. Igen, és egy...
És általában egy ilyen... Húzatot nem tudsz hozzávenni egy ilyen. Egy ilyen crossbreed, valahol egy ilyen furcsa ízű gombóc fagyi, és egy ilyen egzotikus madárfaj között lila... stucolt, ilyen... Indokolatlan. Hátul fel, elől le hajfrizura. És én ezeknek a mestere vagyok, hogy őket hogy kell kiszédíteni, és az a kulcsa, hogy... Jaj, hölgyemet...
nem tudom, én csak egy kicsi kis elveszett kisfiú vagyok, hogy tessék nekem, és akkor így, na jó. Igen, az anyai érzésekre kell menni. Igen, de ez NAV-ban is működik?
¶ Légfrissítők és autós problémák
Na most vannak ezek a programozott és automatán működő helyiségillatosítók. Tehát belépsz valahova és azon a... És így nézled, hogy milyen kibaszod büdös baszmeg. Ez eddig nem volt csak hogy, mitől ilyen kibaszod... És ebben a pijában elkezd így rágyöngyőzni a homlokodra. És onnantól levendula illatú vagy két napig. De ha csak levendula, mert nem ezeknek...
Valamilyen színhez köthető illata van. Mindig lila. Tehát mindig lila illata van. Tehát ahogy elképzeled a lilát. Hogy egyébként kit akarunk becsapni. Tehát ez olyan, minthogy ettem egy jogiroszt. Rá ettem egy kolbászt, megittem egy sört, egy kávét, elszívtam egy cigit. Nincs az a rágó, amit, hogyha beveszek utána. És már olyat izzadsz is. Igen, igen.
És akkor a WC-be beteszel egy ilyet? Hát mi kit akarunk becsapni? De tényleg, hát miért akarjuk csinálni? Plusz mi a Pavlovi reflexeket ébreszt egy ilyen? Tehát belépsz valahova, és így ezt hallod, hogy psszt! Bontsál már egyet nekem is! Ja, én azt hittem, hogy Glory Hall. Akár, Glory Hall? Hú, de furcsa, az miért?
Te nem tudod, mi az a glory hold? Én tudom, hogy mi az a glory hold, de onnan piszegnek. Szóval, hogy a tisztítoknak még az is idegesítő verzió, hogy... Te nem szoktál piszegni, amikor az a glory holdban? Hogy amikor ilyen gumilabdák vannak benne, és... akkor a légfrissítőkből, hogy ilyen kis műanyag labdák. Milyen labda? Hát, hogy ilyen kis áttetsző kicsi labdákból van a légfrissítő. De mi?
Ez még a Glory Hole-hoz, vagy attól függetlenül? Azt gondolkodtam, hogy Anál Gyöngy gyök. Szerintem itt hárma különböző csatornát nézünk most. Viszont aprópó illatosító, én amitől kivagyok, hogy ezeket a WC-be akasztható illatosítókat 10-10 féleképp.
rakják fel. Tehát, hogy elvileg van rajta egy sematikusra az, hogy hogy kell felakasztani, de szerintem én is rosszul akasztum fel. De miért használsz ilyet? Azért, mert azt gondolod, hogy természetes vizeinknek szüksége van erre a kék dologra? Nem, azért, mert van három gyerekem, és rettenetes után... Egy ilyen kolumbiai sár ömleny az a kutyafüle ahhoz képest, hogy ezek ott tudják hagyni a vécét. Volt egy autóm, 25 éves volt már akkor.
Ugye az én ajtómat, a bal elsőt nem lehetett kinyitni, a jobb elsőt viszont nem lehetett becsukni. Ú, ez ilyen hazárt megyel orgya, ablakon szállt. Abszolút, úgy kellett beindítani, ugye a motorházszetőt nem lehetett lecsukni, de nem is volt baj, mert suszkulcsal nem indult, hanem csak, hogyha egy drótot hozzáérinted. Köszönöm szépen!
Mert az indítómotor túlságosan felmelegedett. Nem Windows-zal ment véletlenül? Nem, de a szerelőm a vége felé mondtam, hogy figyelj itt az van, hogy ez a zsigulik, mert mondta, hogy minden... Minden autóban van egy zsiguri alkatrész, a tiédben ez legyen az. És átnyújtott egy drótot, azt érintettem a zakóhoz, és mondtam, hogy figyelj, elbaszolott ez a drót. És azt mondja, igen, igen.
Két sarok, ott az a kút, igen, ott befordulsz jobbra, ott balra, ott mész, mész, mész, körülbelül 500 méter múlva van egy lejtő, kiszállsz, üresbe teszed és hagyod legurulni, jó? Ez volt, de még előtte eladtam 250 ezerért. Na, de a lényeg, hogy ebbe vettem egy Guinness rekord. ordot akartam megdönteni, és 16 frissen vásárolt wunderbaumot tettem föl. 16-ot. Ezzel megduplázva az autó értékét.
És az volt, hogy mindig jobb kanyarnál, ugyanakkor felém libbert, jobb kanyarnál megfájdult a fejem, és megszédültem. Te is azok közé tartozol, akik... Tökig kibontják a wunderbaum? Persze, azonnal lehúztam. Azonnal lehúztam. Hiba, hiba. Én az elsőnél tudtam meg, hogy azt folyamatosan kell csak mindig egy kicsit húzni, ahogy a kint lévőnek kimegy az illata, mert különben elviselhetetlen. Pokoli, de akkor meg eltakarta a három bólogatós kutyát.
¶ Hétköznapi frusztrációk és a tolerancia
Felhívott a bankomtól egy nő, hogy én azonosítsam magam, mondom, ne haragudja, nem fogom magam azonosítani addig, amíg maga nem azonosította magát. Hát, hogy ő a banktól hív, mondom, és? És? De hogy ő neki szüksége lenne? De mondom, ilyen ügyben tetszik keresni. Addig ő azt nem mondhatja el, amíg nem azonosítottam magam. Mondom, én meg addig nem fogom magam azonosítani, amíg nem tudom, hogy maga. De értse meg, hogy fontos. Mondom, maga értse meg, és mert így üvöltöttünk egymást.
és a vita tetőfokán belőle kiszakadt egy ilyen mondat, hogy hajnali kettőkor pénzt vettek fel Bogotában a bankkártyájáról. És akkor így megadtam anyám nevét. És ez nagyon para. Megpróbáltak egy kis összeget, hogyha az sikerül, akkor majd neki mennek a nagyobbnak is, és ez a bagnak gyanúsot letírtetek, és emiatt hívtak. Tehát, hogy így erreállt a bizalom.
De ezt miért nem lehet elmondani? Mitől fél? Mi történik, hogyha te megtudod, hogy esetleg fölcseréltek valaki mással? Lehet, hogy azt gondolják, hogy azt az embert hívják éppen Bogotában, aki megpróbálta levenni az összeget, és nehogy! Először zárjuk ki, hogy biztos, hogy nem az az egy a 8 milliárdból, tehát előbb azt a 7 milliárd 999 millióblól azt azonosítsuk be, értem. Igen, de az biztató lehetett neki, hogy nem úgy vettem fel a telefont, hogy olá. Ami engem kiborít, a zero tolerancia.
De nem így alkoholfogyasztásilag, nem az állami zérotolerancia, hanem amit mi tanúsítunk egymással. És amit néha én is érzek magamban, és teljesen tudatosan elnyomom. Tehát mész egy egyirányú utcában, előtted megy egy autó. Látod, hogy lassít. meg fog állni, megáll az autó, kiszáll belőle egy bácsi, bemegy az épületbe,
kihoz egy görgős széket, valahogy betuszkolja a kocsiba, lecsüki a csobaktartót, visszaül, és elmegy. És ilyenkor persze, hogy fölmegy benned a pumpa, hogy mi a tökömért nem tudok én már haladni, ugyanakkor látsz egy emberi történetet. magad előtt, és nyilván annak sztória van, hogy ő miért megy a szék, és hogy az én életemet, ami ideig nyílegyenesen, zöggenőmentesen haladt előre, azt hogy meri keresztezni 8 milliárd ember közül,
Még valaki. Tehát hogy mert találkozni a mi két életünk egyenese, és ilyenkor azonnal pattan el az agyad, és rögtön dudálsz neki, hogy menj már innen öreg. És nyilván elsőre az öreg idegesít, de amikor így bele gondolok, hogy nekem miért idegesít. ez engem. Tehát, hogy miért nem tudunk egymással, miért gondoljuk azt, hogy a világ az csak a mi játszóterű. Nekem drága édesanyám, sokat emlegetett drága édesanyám az, aki mindig úgy vezet, hogy ilyen barom.
Idegbeteg állat! És én mindig ott belülök vele, és mindig azt mondom neki, hogy így, anya, haldoklik. Képzeld el! Már rég elképzeltem, tehát azzal kezdtük, hogy elképzeltem, hogy halloklik. És a kórházba siet, a legrosszabb szenáriót képzeld el, és azonnal megbocsájtod neki.
A gyerekeimnek egy ilyen állandó mantrám. A gyerekek is ugyanez. Tehát, hogy akinek van kisgyereke, jön haza az iskolába, hogy az a hülye, azt mondta, hogy a hülye bunkó palaz, olyan a hülye az a gyerek. Kézzed, oda jött, az a hülye gyereke. És ez az állandó mantrám neki, hogy kisfiam. Aki mást lehülyéz, az maga sem túl okos. És ezt próbálom neki győzködni. Igen, de azt kell megértened, hogy én egyrészt elindultam, és van egy kritériumrendszer, amit szeretném, hogy teljesüljön. És ez a szék...
Ez nem hagyja, hogy száz százalékban teljesüljön, csak 99,9. És ezt nem tolerálom bazd meg, plusz lehet, hogy így a zöld lámpát már nem olyan ütemben kapom el, és akkor azt nem tolerálom. Igen, és itt rögtön elágazik az idő egyenes, és két párhuzamos univerzum jön létre, amiből te rosszabbikban vagy. Pontosabb.
Pontosan, és ha jobbigban lehettem volna, akkor már rég más kormány lenne az országban, sokkal több pénzem lenne, tehát tulajdonképpen ő az oka mindennek. Ha mindenki csak fele annyi okos lenne, mint én. Jó, de akkor azt mondd meg ilyen nagy lákói nyugalmatban, hogy... Akkor mit csinálsz, amikor egy irányú utca, egy sáv, viszont az utca mindkét oldalán parkolóhelyek, teljesen üres. Tehát bármikor lehúzódhatna, de a taxis mégiscsak.
Megáll középen, kiteszi a vészvillogót, és akkor még a tranzakció számlát parancsol adhatok kártyába. Figyelj, akkor biztos, ilyenkor biztos, hogy külföldiek szállnak ki az autóból, akik jöttek Airbnb-zni, és kirángatják még a bőröngyöket. és arra gondolok, hogy ha én most rájuk dudálok, akkor rögtön milyen képet mutatok erről az országról. Kiderül, hogy ez az ország tényleg olyan, mint ami ennek gondolják, ami ennek hallották, és én akkor az ország imidzen próbálok így javítani.
ingyen. Igen, de aztán jövök én. Aztán jövök én is. Kőkövönben marad. Ez egyébként akkora önfegyel, akkora önfegyelem kell részemről, amikor sietek a gyerek, és tudom, hogy szarakodik, nem fogom elérni a lámpát, el fogok késni, a gyerek ott vár az iskola előtt, és legszívesebben így kézzel takarítanám el magam elől.
hogy mit szuttyog, mit szuttyog, miért nem megy, és akkora csíkel hozzá, hogy hát basszus. Érdekes, én akkor sietek, amikor viszem a gyereket, nem amikor megyek érte. Amikor megyek érte, amikor kifejezetten, állj, gyere, gyere, gyere, persze, gyertek, gyertek, gyere, gyere, gyere.
¶ A vízgép és az "okos" víz
Szóval vannak ezek a vízgépek. Vízgép. Vízgép. Tehát vízgép, érted? Tehát egy gép, amiből víz jön. Csap? Nem. Nem. hanem egy gép, tehát áram alatt van, tehát van rajta egy ilyen kijelző, bludgyan. Én amikor rókát gázoltam, akkor folyt a víz a kocsiból. Nem a vízgép, tudod, irodai ilyen vízgép, és akkor az a ballon. Van rajta egy ilyen ballon, igen. Vízgép, tehát hogy mi történt velünk gyerekek, hogy vízgép, amikor ott van a csap. Egyszer az egyik barátom mesélte, hogy
Az irodában kigyulladt a vízgép. Hogy ég a víz, bazd meg! Hogy jutottunk el odáig, hogy lángol? Smoke on the water! Hogy lángol a víz. És azok voltam, hogy mi a faszomérkel nekünk az, hogy minden olyan okos legyen. Tehát nem lehet bután a csapból. De tényleg, ennyi. Bután a csapból. És akkor fölmentem az internetre, és megnéztem az intelligens víznek a leírását. Figyelj! Tiszta, friss íz, melyet a felhők ihlettek.
A víz körforgásához hasonlóan a természetes ásványvizet párává alakítjuk, majd miután lecsapódott ásványi sókat adunk hozzá. Ennek köszönheti tiszta, friss ízét. Okos, mert okosan készül. De ezek tényleg feltalálták a langyos vizet, nem? Ezt van, amikor ilyeneket ráérektől az Ásványvizes palagra, hogy ezt a vizet a bakonyi szűzlányok szívták fel tízezer méter mélyéről.
De egyébként én tudom erre a választ, mert egy barátom a belvárosban lakik, és mondja, hogy szarize van a csapvíznek. És vett ilyen víztisztítót, amit beépített, és egy külön csap jön ki. És az annyira megszűri, hogy annak meg... Kerületfüggő, kerületfüggő. De honnan tudod... Rui de só hora.
Nem kellett volna megmutatni a másikat, a jót, és már is nem lenne szar. El van kapatva. Egyébként igen, meg ugye gondolom nem az igazságügyi minisztériumban, magas pozícióban dolgozó barátodnál szabad. Nem, nem, nem. Nálam nagyon finom. Megvan, hogy életemben egyszer mentem be irodába, hogy ott segítsek, és akkor volt arról szó, hogy ugye, amit mondtál, hogy az életem akkor elindulhatott volna arra is. Igen, de én kicseréltem a ballanos vizet úgy,
hogy az újba, letettem a régit, és mondom, hogy bazd meg, de hát ezen van egy ilyen fólia a száján. Na mindegy, azt letépem. Letéptem a fóliát. És arra gondoltam, hogy kurva nehéz ez a szar. Fölemeltem, és gondoltam, hogy akkor ezt nagyon gyorsan kell beletenni, különben kifolyik a víz. És rögtön könnyebb lett egy 10 kilóval.
Soha többet nem mentem be én abban az irodában dolgozni, és azóta sincs munkám, csak itt ülök és duálok. Én azt szeretem nagyon, amikor az ársanyvizekre olyanokat írnak, hogy oltál te valaha boldog. Ez a kristálytiszta sejmes folyó forrásvíz megmutatja neked a túlvilágot. elhozza neked a boldogságnak azon fokát, és így nem vagyok rá kíváncsi, tehát inni akarok a vízből, nem meg üdvözülni. És az megvan, amikor falun mész,
és vannak azok a kék kutak. Imádom, és abban nagyon jó a víz. Tehát ha csak tehettem, akkor odaállsz mellé, mert tudod, hogy mi lesz a nagyon nagy tervezben. Kicsit előre dőlve, mert hogy messze kell, mert majd a cipőd nehogy vizes legyen. Alatta már mocsaras körbe. Nyomod. Semmi. Nyomod még jobban. Semmi. Nyomod még, de már csak nagyon picit szabad nyomni, nehogy a... Nagyon-nagyon picit nyomod, és azon a...
Az meg jön a Poseidon és Aquabel egyszerre basszsegbe, az meg, ahogy így kijön, megtövködik a Z3, és mindenem csupa víz lesz, viszont a kulacsba nem ment, mert akkor a vízgyomása jött, hogy egyből visszapattant. Ezért csak az a rosszabb, amikor a kutyádat próbálod megitatni egy ilyen csapát. Életre megutálja a vizet. Na, neki utána mondhatod, hogy volt-e már valaha boldog?
¶ Kutyaszarba lépés: A strand dilemmái
Múlt héten, hétvégén, Balatonon, a Szabadstrandon, ahová járok már öt éve, kutyaszarba léptem Mezitlába. És ez elmondom, hogy milyen rétegekben bosszantó. Hogy ha mész be a strandra, a strand bejáratánál a földbe van becsavarozva, ilyen olvasható magasságban egy gigantikus tábla, amit muszáj megkerülni, ha nem akarsz átesni, az van ráírva, strand területére kutyát bevinni tilos. Ezt a táblát a kutyák nem tudják elolvasni. Úgyhogy ők bemennek a gazdik utánuk, én meg látom.
a strandon, miközben ott strandról, hogy ne hozd be me a kutyáját. És ott fölök magamban, hogy miért hozd be me a kutyáját. Először hülyére bosszanta azt, hogy ne hozd be me a kutyáját, mikor ott a tábla, hogy ne hozd be me a kutyájat. Utána elkezdek bosszankodni azon, hogy mit bosszankodok, miért zavar engem? Mit ütöm én bele az orrom? Hogy szóljak, ne szóljak, nem szólok. Ha szólok, akkor azért kezdek el bosszankodni, hogy mit kell nekem csendőrködni. Tehát, hogy ez milyen magyar szokás.
hogy te betartatod a szabályokat másokkal, miközben egy csomó mindent te nem tartod. Nekem például... kutyás strandon, de az kutyás strand volt, míg a kutyám beleszart a nádasba, és amíg azt intéztem, levizelte egy nőnek a lábát. Tehát azt a szégyenérzetet, és a kutya nem érzi azt, hogy te érzed a szégyenérzetet, a kutyád. nevében, és soha többé nem mehettem arra a strandra. És ott bosszankodok, miért hozott? És közben tudom az ő álláspontját is, hogy nem egy Bernáthezit hozott be.
amelyik majd ott mindent összepiszkít, meg széttúrja a törölközőket, meg belerondít a homokozóba. Tehát aki behozza a kutyáját, az érzi a logikát a szabály mögött, de ő úgy érzi, hogy ez szerint a logika szerint. Ő behozhatja, mert ő pórázon tartja, meg az ő kutyája nem csinál bajt, meg nem ezekre az esetekre találták ki ezt a táblát. Tehát ugye fejben megmagyarázod magadnál. Nem ezekre az esetekre találták ki, ez nálam így van, a sebességkorlátozásra behajtani tilos. Ez így van.
Ez így van, ötvennel lehet menni. Ez a faszoknak, akik nem képesek vigyázni a többiekre, neki. Ötvennel lehet menni, kivéve éjszaka üres úton, mert akkor hetven száraz, jó látási, ugye? Tehát, hogy meg ott ma érzed a logikát, de úgy érzed, hogy te ezzel nem csinálsz bajt.
ezért a szabály se vonatkozik rá, de ha nem akarod betartani a szabályt, akkor választass be magad az önkormányzati képviselőtestületbe, és vidd el onnan a táblát, szavazzátok meg, hogy be lehet hozni kutyát. És ezen főlök magamba, és akkor végül rettenetes bosszankodás után... nem szólok, hogy vigye ki a kutyát, majd egy hét múlva belelépek a kutyaszarba. És akkor aztán ez bosszant, ez az egész így felteszi a koronát a síkideg hegyemre.
Ami engem a legjobban érdekel ebből, hogy utána mit csináltál? Nagyon színesen elmesélem, Barna. Engem az érdekel, hogy ez valóban olyan egyébként titkolb, jó érzés, hogy kicsit jó, hogy úgy átmegy a lábújai között, ezt a puha, meleg. Igen, az Az állag, meg az érzés ugyanaz, az a krémes, kicsit elcsúszó. Mint az ember szarhoz képest milyenebb? Amikor egy picit nem tudom, abban csak a kutyám hempergett meg és dörgölőzött hozzám, de hogy ugyanaz a krémes érzés, de még pluszba érzed, hogy meleg.
És innen tudod tévedhetetlenül. Plusz ugye a felszakadó szag, ami belül lakít. Tehát, hogy ezekből a jelekből abban a pillanatban egyértelműen tudod, hogy mi történt. És ízre milyen majd. És az a baj, hogy... Ennek az érzésnek a nagylábújjal még kicsit örül is, de te nem, te nagyon nem. És akkor utána először mész be a Balatonba, az Iszapba dörzsölöd le, utána még a fűbe háromször, utána nem szólsz. Nem segít, tehát annyi tudsz, hogy a körmöd alá megy Iszap is.
Igen. És utána nem tudod, hogy mi a jó megoldás, hogy ne szóljál, hogy ne rémítsd el magattal a gyerekeidet egy hétre, vagy szóljál, hogy tudják, hogy mire számítsanak, ugye? Tehát, hogy nem mehet, nem egy csomó mindenért nem kérhetsz bocsánatot, hogy ne haragudjatok.
Ne haragudj, szarba léptem. Szarba léptem. Ugye, hogy ültök öten a kocsiba, vagy négyen a kocsiba, és valamelyikötök szarba lép, és abban a pillanatban, hogy ráadod a fűtést a kocsiban érzett, hogy mi a helyzet, de akkor nincs az, hogy gyerekek kilépett kutyaszarba. Vajra bocsém voltam.
De ez megvan az az érzés, amikor... Az van meg, amikor 40 fokból mentünk le valami fesztivállal, egy-két évvel egy barátom, és iszonyatos meleg volt, de tényleg, és már a lékkondi maximum rend, és már nem bírtam, de tényleg az egészet...
¶ Éttermi élmények és a pincérek
És másfél óra múlva megkérdezte, hogy na most már kikapcsoljam az ülésfűtés talolat? Jó-e, hogyha odajön a pincér, és kedveskedik kajalás közben, vagy rossz? Leginkább rossz, mert hogy az van, hogy a kajálás, az egy olyan intim pillanat, amit nem akarsz megzavarni. Szóval egy kicsit olyan, mintha a WC rátkopognának, hogy na? Hányszor csinálom? Vagy nem tudom, egy ilyen gyomortükrözés közben így. Na. De hogy az első érzésem az a primér...
Érintkezés után, amikor az első az, hogy így hagyjam a faszomba. A második az az, hogy így, hogy miért kérdezed, hogy át vagyok baszva? Hogy, hogy... Ez gáz, ez nekem ízlik? Elhiszed róla, hogy marha hús? Igen. Hogy miért mit csináltatok a kajával, hogy kérdezni kell, hogy ez jó-e nekem, vagy nem. Szerintem ilyenkor mindkettőtök fejében egy szó villam fel, hogy borravaló. Csak így ellentétes előjellel. Valószínűleg igen. Mert hogy...
valóban mi történik akkor, hogyha azt mondom, hogy nem, hogy amúgy nem ízlik. Tehát mik az opció? Kettő van. Az egyik az az, hogy a pincér azt mondja, hogy hát igen, igen, nem szoktam. Igen, meg erre, hát ezt nem szokták szeretni. Ettől annyira kiborulok, hogy nem szokták. Hát igen, igen, erre sokan mondják. Akkor a faszér van fenn az étlapon, hogyha ilyen szar.
Én meg szoktam kérdezni néha a pincért, hogy mit ajánl, és csak nemrég jöttem rá, hogy valószínűleg azt fogja ajánlani, amiből a legtöbb van, hogy fogyjon, hogy menjen ki a konyháról, és vehessenek egy befrisset.
Úgyhogy erről le kell állni. De hogy a másik opció ugye az az, hogy akkor hú, hát nagyon sajnálom, izé, visz, hozok újat. De hogy én megkérdeztem tőle, ez múlt héten megtörtént velem, és megkérdeztem tőle, hogy ne haragudj, hogy én megkérdezem, tudom, hogy ez bunkoság, de hogy mit tudsz máshogy csinálni? Mi fog változni azon a kaján? És sajnos semmi nem változott. A nyál összetétel, ami benne van. A nyál mennyiség. Én egyszerűen kaptam egy ilyen tájlevest.
ami mondtam, hogy bocsánatet nagyon sokszor eszem itt, és mindig szokott lenni íze ellentétben a mostani alkalommal, amikor nincs. És elvitték, visszahozták, és tényleg lett íze. De milyen áron. Lett íze. Én nem tudom, én ezt látom ugyanakkor vendéglátói oldalról is, mert ugye nálunk a Duma színházban van felszolgálás állandóan, és tök nehéz, mert pincérként te egy személyben képviseled az egész helyet.
A beszerzéstől kezdve, tehát az, hogy milyen paradicsomot vesznek meg a piacon, onnantól annak az egésznek, hogy milyen tiszta, mennyire van kitakarítva a hely, mennyire koszos az evőeszköz, azt onnantól kezdve neked kell képviselned a te arcoddal. és azért az elég bevállalós. Úgyhogy én tudom, mert csináltunk a Jankovics Petivel elég ilyen pincéres kis videót, és azóta is úgy jönök ide a pincérek, hogy a kolléga.
¶ Megszólítási formák és társasági etikett
Nagyon-nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem a múltkor, és ezúttal azt hiszem, hogy önhibándom kívül, de majd ti megmondjátok, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Egy színpadon váltottam magamat valakivel, vagy váltottuk egymást. Egy közismert, nagy köztiszteletnek és szeretetnek örvendő ember elő, nálam idősebb. de nagyon fiatalos, nagyon jó fej, nagyon laza, itt is káromkodott, oda mondta, ő egy ikon, tényleg egy szuper csávó, és egy nagyon-nagyon nálam idősebb. Köszönöm.
Én mentem föl a backstage-nél, én mentem volna már föl lassan, de még volt azért egy-két perc. Együtt lépté fel a Louis CK-vel? Ő jött volna le, nem sajnos. Ő jött volna le. és volt egy közös ismerős, aki mindkettőnket ismert, bemutatott, XY Linceynyi Márko, és én pedig nagyon tisztelem őt, nagyon kedvelem. És akkor átpörgött az agyamon, hogy ugye színpadon, tehát van egy ilyen...
Egyrészt kollegális viszony, másrészt azért idősebb nálam, de nagyon lazza volt, azért, hogy mit mondasz? Tehát, hogyha azt mondod, hogy... Tiszteletem, a legmélyebb tiszteletem az úrnak, hát hogy nem, de azt sem mondhatott, hogy csá, meg hogy szia, meg hogy nem tudom, és én amellett döntöttem, hogy kihúztam magam, és a szemébe néztem, rendesen megszorítottam a kezét, és mondtam, hogy szervusz Lincenyi Márkó, jó.
Azonnal, azonnal. Hány éves vagy? Hány éves vagy? Mondom, hogy 40. Igen, én meg 60. Apád lehetnék. Hogy képzeled? Hogy összehoz? Mit képzezte magadról? Magán kívül volt. Kikelt magából. Én azonnal rávegtam, hogy hát... Elnézést, de olyan fiatalosnak tetszik lenni a bácsinak, hogy nem akartam mondani, hogy magázzam önt, vagy önözzem magát, hogy úgy elnézést. És aki mondta, és a múltkor is azt mondták nekem, hogy hogy képzeled, és úgy ódalom.
vagy hát erre mondják, hogy avászkodtam, hogy arrébb avászkodtam, hogy mit kellett volna, vagy hogy ti mit csináltok ilyen helyzetben, amikor valaki úgy rajta kap titeket, hogy nem úgy csináltátok, ahogy az etikett diktálnál. Most így hírfordul elő.
Nem tudom, én valamiért nálam rögzült, még gimnáziumban, hogy nőknek kezicsókolommal köszönünk, ami lehet, hogy ilyen old school, vagy így öregbítjük vele a nőt, de én ezt tökre megszoktam, hogy kezicsókolomozom a nőket, és ez nem ilyen manír, hanem ilyen reflex. Tizenéves korom óta, és férfiaknál pedig, nem tudom, mi napszaknak megfelelően.
Édesapám tudja a modorosságnak olyan szintjére kumulálni a kezicsókolomot, tehát nála az van, hogy osan, pénztáros, kokkolóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
De hogy mit kellett, hogy akkor szigorúan jó napot, tehát most mindenkinek jó napottal köszönjem és várjam meg. Egyébként még azt is mondta, hogy majd akkor tegeződjünk, hogyha én mondom, tegeződjünk, szervusz. És te nem mondtad neki? Mondtam neki, elnézést, bazd meg. Azt kellett volna, hogy nem lehetne az apám, mert az apám nem beszélt velem így, ahogy maga beszél velem. Azt kellett volna maradni, hogy maradjunk a magázódásnál csókkalom. Én vagyok az idősebb.
tegeződjünk, erre mondtad, hogy én vagyok a fiatalabb, inkább ne. Arra a kis időre, tudottam, mégig akarod sérteni. Arra a kis időre.
¶ Személyes bosszúságok és a szülői hívás
Meg a legdurvább, mikor anyád nevét meglátod a telefonon, tudod. Úgy a margarcs. Azt nem kell ránézni, nem kell ránézni, mert elmondom, hogy mi van, amikor a negyedik csomagot vettem ki, és a babakocsi nyílik szét a kezemben. És van egy hűtőtáska, ami a nyakamat reszeli éppen, és már nem kapok levegőt, és megcsörend, na az az anyám. Tehát, hogy akkor hív az anyám, nem kell, hogy lássam kiírva. Ó, de figyeljetek, etni még fiatalok vagytok, és azt gondoljátok, jó, apám hív.
Nem fogom, nem veszem föl, később visszahívom. Ne te azt gondolod, te még azt gondolod, hogy lesz később, de neki már nincs annyi ideje, pedig föl akart hívni, érted? Te tukmáltad rá azt az okostelefont, amit érted, hogy felhív az ujjával és letesz a fülével. Ezt eljátsza veled négyszer, ekkor már nagyon ideges a kormányra meg a zsidókra. Pedig...
Pedig nagyon el akarja már mondani, hogy múltkor is valaki flexzelt, meg kutyaszarba lépett a strandon, meg hogy a volt futár valószínűleg kicsit buzi, mert biciklivel jött. De te nem veszed fel neki. Én azt mondom, vedd fel, vedd fel apádnak a telefont, különben megint a Márkoék videói alá fog kommentelni. Én felveszem anyámat, aki...
Aki csak akkor hív, amikor 0,5 százalékom van a telefonom, és az új szokott kinézni, hogy szia anyja, gyorsan mondjam, hogy minnyáll lemerülök. Halló! Szia anyja, gyorsan mondjam, hogy minnyáll lemerülök. Szia, hallasz? Az apákat fölvenni veszélyes, mert nekem a múltkor a következő mondatot mondta, hogy Jó van, hát persze, akkor szólj egy kicsit előtte, és viszem én a trágyát, te addig készítsd elő a mélepényt, és ketten tényleg kiássuk azt a lyukat egy perc alatt.
Ezért kell vigyázni az apákkal, azok nem tudnak disztingválni. Én kettő dologtól vagyok halál, ideges, síkideg. Azok az emberek, akik teljesen meggyőznek arról, hogy beszélgetni akarnak velem. És még így föl is tesznek egy kérdést, és látom a szemükben, hogy... Abszolút nem értekli őket, hogy mit fogok válaszolni, csak arra várnak, hogy majd ők mit mondanak. Sziasztok! Szia, de azt tudod, hogy ez most nem a Krokodil Dundi filmkászting, hanem...
Nem szabad ilyen csinosan kijönni ide és bennünket elhomályozítani. Igen, itt már van egy csodálatos vádli fesztivál a színpadon, és még ezt megfejjelen. Sziasztok, Luki vagyok. Bizonyos szempontból én is. Ha már lyukokról is volt szó. Engem két dolog idegesít. Az egyik az, amikor veszek egy nagyon finom chipset, az ritkán, de ha veszek, akkor... direkt egy olyan atmoszférát, meg olyan kisugárzást adott ki magamból, hogy abból ne kérjen senki. És akkor van valaki, aki azért oda jön, hogy...
Kérhetek egy ilyet is. Nyilván erre a kedvességemből úgy válaszok, hogy... Az sose egy, az egy marokkal kezdődik. És még kettőt összetör, ami neked bosszantól. Plusz beindul a nyáltermélés, és azonnal kell még kérnie, mert ez úgy van kitalálva. Plusz arrébb megyek, de követ. Próbáld ki egyszer kokainnal. Az milyen? Az lesz a következő. A másik meg, hogy mikor a zene azt követeli, hogy sétáljak egy bizonyos tempóban, Mondjuk ki, hogy az utcán. Az utcán. Ki kell valakit kerülnöm. Gyorsulok.
És akkor valaki úgy dönt, hogy ő is kikerüli ugyanakkor azt a csapatot. És nem néz tükörbe. A tánc.
¶ A Lúd a Lidl-ben: Abszurd hír
Hát ez igazából nem idegesítő, de Facebook, úgyhogy végül is az ugyanaz, de újpalotai csevegő. Erdőkerülő Lidl nem hiányzik valakinek? és egy videón egy lúd megy a Lidl felé. Kommentek. Ja, hogy a lúd. Igen, a járdán. kommentek. Bezártam a pirok, de... Bocsánat, ez olyan, mint az ilyen elsős olvasókönyv az L betűnél, nem? A lúd megy a Lidl-be. Lali lúd. Lusd a lúd. Lusd a lali lúd.
Kommentek, bezártam a pirogda mellett a Lidl mögé, ha keresné a gazdája. Kép, a rács mögött a lúddal. Következő, istenem, de tündér, remélem nem viszi el valami vadbarom, aki levágja. De miért tartunk Ludát akkor? Nem tudom. Nem. Itt őrzöm. Közelebbi kép a Ludról a lács mögött.
¶ Záró gondolatok és köszönetnyilvánítás
Barna, téged mitet boldog-e a héten? Én ma kinyitottam két ajándékot. A két szempáromat. Én találtam egy négylevelű lóherét, telibe fosott egy madár, ráesett a fejemre egy ág, úgyhogy szerencsém lesz. Én meg kutyaszarba léptem a sprandon, úgyhogy én vagyok a hétnyer, te se azt hiszem.
Nagyon szépen köszönjük, hogy itt voltatok élőben, nagyon szépen köszönjük, hogyha az Index felületein néztek bennünket a Youtube-on, néztek bennünket a Spotify-on. Van saját TikTokunk, Márko és Barna, nézzétek, illetve a saját Instagramjainkon. Turaibarna, illetve Lincényi Márkó tudtok jegyeket venni. Osztva és környéken nagyon szépen gratulálok és sziasztok! Magyar hangod. Lincényi Márkó, Lincényi Márkó. Turaibarna Bárc.
A felvétel Márkó és Barna stúdiójában készült, Márkó és Barna megbízásából. A műsor a bétonpartnere.
