Ferencvárosban különleges helyzetben van az MKKP: társelnökünk, Döme Zsuzsanna Suzi 4 és fél éve alpolgármesterként dolgozik, idén júniusban pedig képviselőjelöltként is megméreti magát. Rajta kívül még két kutyapártos, Mendly Miklós és Rácz Györgyi indul az önkormányzati választáson, de pártlogó nélkül, a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület színeiben. Mi az oka ennek a konstrukciónak? Miért nem tárgyaltak az MSZP-vel és a DK-val az együttműködésről? Melyik eredményeire a legbüszkébb Suz...
Apr 17, 2024•41 min
Csepelen ritkán látható belviszály alakult ki a Fideszen belül, pedig normális körülmények között is bőven van baj a kerület vezetésével. Melyik polgármesterjelölt győzelme volna a legjobb a Kutyapárt szerint, és milyen témákkal foglalkozna, ha bejut a testületbe? Erről beszélgettünk listavazetőnkkel. Kérdező: Láng Dávid Technikus: Jakab Géza
Apr 12, 2024•20 min
Újbudán rengeteg új lakópark épül, a hozzájuk tartozó infrastruktúrát azonban nem igazán fejlesztik. Eközben teljesen átláthatatlan a kerület költségvetése, valamint a kikapcsolódási lehetőségek is korlátozottak. A Kutyapártnak viszont itt van az egyik legerősebb és legösszetartóbb csapata az egész országban – listavezetőnkkel arról beszélgettünk, mi lenne az ő válaszuk a fenti problémákra. Kérdező: Láng Dávid Technikus: Jakab Géza
Apr 05, 2024•23 min
KUTYAFÜLE - a Népfőiskola podcastja #1 // Oktatásról és közösségi részvételről // 2024 február 20. Beszélgetnek: Le Marietta, Törley Katalin és Juhász Veronika, az MKKP 2024. évi EP listavezetői. ++++++++++++++ Tudást Mindenkinek! Hogyan működjön egy jó iskola? A Kétfarkú Kutya Népfőiskolán a CEU-n futó Socrates Program oktatási műhelyét mutatták be a szervezők, Halmos Máté és Szentiványi Bella. A résztvevőket az oktatás helyzetéről hívtuk közös ötletelésre egy foglalkozás keretében. Juhász Vero...
Mar 30, 2024•21 min
Szárligeten nincs túl jó állapotban a nyilvánosság: a lakókat nem tájékoztatják szinte semmiről, a hivatalos weboldal használhatatlan, a polgármester egyszemélyes médiaként viselkedik. Emellett nincsenek kulturális programok és a környezetvédelem is a "futottak még" kategóriába esik, pedig akár 1-2 millió forintból is jelentősen javítani lehetne a helyzeten. Képviselőjelöltünkkel arról beszélgettünk, hogyan oldaná meg ezeket a problémákat, ha bekerül a testületbe. Kérdező: Terdik Roland Techniku...
Mar 29, 2024•32 min
Hogy kerül egy leszerelt zsaru a Kutyapártba? Mennyire volt nehéz elindítani az MKKP helyi csapatát a Karmelita kolostor tőszomszédságában? Mi az a Kék Város program? I. kerületi polgármesterjelöltünkkel, Dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyivel beszélgettünk. Kapcsolódó Facebook-oldalak: https://www.facebook.com/drnanasineabonyigyongyi, https://www.facebook.com/profile.php?id=100069353643188, Kérdező: Láng Dávid Technikus: Jakab Géza
Mar 24, 2024•23 min
Zugló Budapest legzöldebb kerülete, de ha olyan tempóban nőnek ki a földből a gigaberuházások, mint jelenleg, ez már nem sokáig lesz így. A parkolási rendszer üzemeltetését egyetlen cégre szabták, másnak labdába rúgni sincs esélye a közbeszerzéseken, az önkormányzati médiacég pedig lényegében szocialista kifizetőhelyként működik. Listavezetőnkkel arról beszélgettünk, mi lenne a Kutyapárt megoldása ezekre a problémákra. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza...
Mar 20, 2024•21 min
Mit csinál (elvileg) egy ifjúsági polgármester, és miért nincs semmi jelentősége a gyakorlatban? Mi a baj a jelenlegi városvezetéssel Óbudán? Hogyan oldaná meg ezeket a problémákat a Kutyapárt? III. kerületi listavezetőnkkel beszélgettünk. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza
Mar 09, 2024•22 min
Mik mostanára a legfontosabb katonai és geopolitikai tapasztalatok? Mi a háború hatása a globális érdekszférákra? Mik a 2023-as ellentámadás elakadásának valódi okai, hogyan teljesítettek a nyugati eszközök a frontvonalon? Mi várható 2024-ben, milyen előrejelzésekkel szolgálnak a különböző források? Beszélgettek: Rácz András, Oroszország-szakértő, egyetemi docens Dr. Vasárus Gábor, geogáfus A vetített slide-ok itt elérhetők: https://ketfarkukutya.mkkp.party/wp-content/uploads/2024/03/haboru_evfo...
Mar 08, 2024•2 hr 3 min
Bosszút áll-e a kormány a sajtón a kegyelmi botrány miatt? Befolyásolja a független média az ellenzéki politikusokat? Megmondja-e, hogy kire szavazz? Van öncenzúra? Mire való az atombomba? Lesz-e sajtóösszefogás? Beszélgettek: Bodoky Tamás (Átlátszó) Nagy József (24.hu) Stumpf András (Válasz Online) Uj Péter (444) Moderált: Terdik Roland (MKKP) Operatőr és vágó: Kasper Dániel A felvétel a Három Hollóban készült 2024. február 26-án. 0:00 Kezdés 0:59 Vannak-e olyan sajtótermékek Magyarországon, am...
Mar 06, 2024•1 hr 49 min
Mit keres egy bicskei vőfély a Kutyapártban? Milyen akadályokkal szembesülsz, amikor Felcsúttól néhány kilométerre akarsz buszmegállót felújítani? Miért nem nyilvánult meg jobban helyi csapatunk a pedofilügyben? Többek között a fentiekről mesélt listavezető képviselőjelöltünk. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza Támogasd a kampányunkat! Lehetőségek: https://mkkp.hu/tamogatas
Mar 03, 2024•22 min
Budafok-Tétényben óriási az átláthatatlanság, nincsenek családi programok, a borturizmust viszont indokolatlan mértékben támogatják. Eközben nyaranta ázsiai tigrisszúnyogok csípik össze a lakosságot, amire az önkormányzat csak széttárja a kezét. Kerületi listavezetőnkkel arról beszélgettünk, kutyapártos képviselőként mi lenne a válasza a fenti problémákra, és miért nem fog beállni az ellenzék polgármesterjelöltje mögé. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza
Feb 19, 2024•20 min
Mi a baj a Botka László-féle városvezetéssel? Hogyan lehet összhangba hozni a gerillaakciókat a testületi többséget igénylő ötletekkel? Mi kell ahhoz, hogy kutyapártos képviselőként támogasson egy kormánypárti javaslatot? Szegedi listavezetőnk, Tóth-Benedek Csanád mesélt arról, mit csinált mostanában a városban az MKKP, és mihez kezdene a közgyűlés tagjaként. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza Kapcsolódó linkek: 1:22 "Csak meg ne lássanak" felirat a rakparton: https://www.facebook.com/...
Jan 24, 2024•29 min
Mi lenne az első dolgod képviselőként egy 30 ezres iparvárosban, ahol nem igazán kérik ki az emberek véleményét, nincsenek kulturális programok, sem éjszakai élet? Ajkai listavezetőnk és polgármesterjelöltünk, Sándor Balázs mesélt arról, hogyan töltené meg az MKKP a várost tartalommal. Kérdező: Terdik Roland Technikus: Jakab Géza Kapcsolódó linkek: 4:23 Kampánynyitó és programbemutató esemény: https://ketfarkukutya.mkkp.party/2023/11/09/megtoltjuk-a-varost-tartalommal-ilyen-volt-az-ajkai-kampany...
Jan 13, 2024•25 min
Rendkívüli ügyek Minisztériuma, akciószervezés, klubok, száz évig készülő szoftverek, egymással kommunikáló táblázatok, projektlap! Avagy hálózatfejlesztés a Kutyapártnál. Kutyinfo podcast: Gráf Tamással, az MKKP országos hálózatfejlesztőjével beszélget Kovács Gergely, aki visszaél vele, hogy a Kutyapárt alkalmazottai kénytelenek válaszolni neki.
Dec 27, 2023•1 hr 6 min
Abonyi Gyöngyi és Juhász Veronika , Budapest I. és II. kerületi kutyapártos vezetőink beszélgetnek főzésről, mosásról, shoppingolásról és az időjárásról. Meg néha véletlenül számukra fontos témákról, a helyi munkájukról, és a pártról is. Ismerjétek meg őket, hallgassatok bele új műsorunk 0. adásába!...
Dec 11, 2023•47 min
Résztvevők: - Ács Dániel újságíró (444.hu) - Benyó Rita újságíró (Szabad Európa) - Pap Szilárd István szerkesztő-újságíró (Partizán) - Urbán Ágnes médiakutató, egyetemi docens (Mérték Médiaelemző Műhely) Moderált: Terdik Roland (MKKP) A felvétel a Lámpás klubban készült, 2023.11.27-én. 00:00 Bevezetés 00:55 Mit jelent a média függetlensége? 00:13:45 A független média mint politikai szereplő. Gyakorol-e hatalmat? 00:39:37 Ellenzéki szerepbe kényszerült a sajtó 13 évnyi Orbán-rendszer alatt? 1:00:...
Dec 08, 2023•1 hr 53 min
Dezinformáció az orosz-ukrán háborúban - kerekasztal-beszélgetés a Lámpásban A felvétel dátuma: 2022.11.14. Beszélgetés a harcoló felek dezinformációs taktikáiról és módszereiről az orosz-ukrán háborúban, ezek megjelenéséről a médiában - különösen a magyarban. Hogyan ismerhetjük fel a dezinformációt, és hol érdemes tájékozódnunk? Beszélgetőpartnerek: - Rácz András, Német Külpolitikai Társaság - Sarkadi Nagy Márton, Átlátszó.hu - Győri Lóránt, Political Capital - Eperjesi Ildikó, az ATV külpoliti...
Nov 28, 2022•2 hr 32 min•Season 3Ep. 1
Dévényi Istvánnal a Kutyapártos közönség az idei, VI. Alkotótábor nyáresti politikai kerekasztal beszélgetésén találkozhatott először. Egyebek mellett István akkor - véletlenül - kitért arra a témára, ami a magyar közszolgálati média szerkezete-, illetve napjainkban tapasztalható állapota mögött meglehetősen furfangos, ám kevéssé ismert jelenségeket sejtet. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy az elmúlt időszakban nem egy politikusi próbálkozás irányult ennek megváltoztatására, tematizálásá...
Dec 05, 2021•1 hr 57 min•Season 1Ep. 6
Ebben az epizódban Lohász Cilit, a VaLyó, és a Tóth-Kalló Évit, a Fák a Rómain aktivistáját kérdeztük. Arra is fényt derítünk, hogy mi minden készült el a 2019-e RÓSÁNÉKATÉKA pályázatuk nyomán. A felvétel 2021 május 27-én készült, online. Bio: https://valyo.hu/ https://fakaromain.hu/ https://valyo.hu/projektjeink/ https://valyo.hu/projektek/maradjanak-a-fak-a-romain/ https://webapps.mkkp.party/rosanekateka/?class=Map&viewID=328 https://ketfarkukutya.mkkp.party/2019/07/13/gerillastrand-avato-...
Jun 06, 2021•1 hr 7 min•Season 1Ep. 5
Különkiadás! Egy új Medián-mérés szerint országosan 6%-on állunk! A szavazóink tipikusan jól iskolázott városi fiatalok, és sosem voksolnának a DK-ra. Többek közt ezekről és még sok minden másról esett szó a beszélgetésen. Hann Endre (Medián) és Závecz Tibor (Závecz Research) volt Kovács Gergő társelnök és Zimre Zsuzsa újságíró vendége.
Apr 18, 2021•1 hr 27 min
Victora Zsoltot, az MKKP alelnökét kérdeztük arról, hogy hova járt iskolába, milyen út vezet a postáig, és milyen a hangulat a zuglói képviselőtestületi üléseken. A felvétel 2021 január 8-án készült az MKKP irodáiban. Bocs a telefonokért! Show notes: Victora Zsolt Trianonról egyezkedik Sarkozyvel https://youtu.be/gBu-Qdd1--Y Az évszámok helyesen: 2009 Na ez az! A Kétfarkú Kutya Párt kurálja a kiállítást Boulevard és Brezsnyev galériában https://youtu.be/gtnQCW5GF8M 2010 Galériafoglalás https://i...
Jan 27, 2021•1 hr 13 min•Season 1Ep. 4
Ez itt a Kétfarkú Kutyapárt podcastja. Varga Esztert, az MKKP Social Club vezető alakját kérdeztük arról, hogy mivel is foglalkoznak ők valójában. A felvétel a zencastr.com oldalon készült, 2020 december 2-án. Show notes: Az MKKP Social Club a facebook-on: https://www.facebook.com/mkkpsocial/ és az önkéntesek csoportja: https://www.facebook.com/groups/235173270552526
Dec 29, 2020•49 min•Season 1Ep. 3
Ez itt a Kétfarkú Kutyapárt podcastja. Vendégünk Döme Zsuzsanna azaz Dada Suzi, a párt társelnöke. A felvétel a zencastr.com oldalon készült, 2020 november 11-én Show notes. A teljesség leghalványabb igénye nélkül. Sub-Art Szeged http://sub-art.blogspot.com Szegedi breakesek, szegedi agresszív görkorisok! Jelentkezzetek! Szegedi MATÁV tudakozó... Dr. Ámbédkar Iskola http://www.ambedkar.hu/ Rózsa Sándor Népi Közpénztékozló Alap https://webapps.mkkp.party/rosanekateka/ A 2018-as választás https://...
Nov 16, 2020•1 hr 21 min•Season 1Ep. 2
Ez itt a Kétfarkú Kutyapárt első és megismételhetetlen podcastja. Ez is Gergővel kezdődik. Valamikor 2003-ban... A felvétel az MKKP HQ-ban készült, Zuglóban, 2020 október 15.-én Show notes. (A töredékét sem volt erőm megkeresni.) A valóság sokkal képlékenyebb 2006.11.30. https://index.indavideo.hu/video/A_valosag_sokkal_keplekenyebb Kétfarkú kutya párt hómvideó (Ne nézzétek meg!!!) 2009.02.20. https://youtu.be/SGsIN66b3vk Kortárs képzőművészeti blöff a boulevard és brezsnyev galériában 2009.04.1...
Oct 19, 2020•1 hr 12 min•Season 1Ep. 1