Az ukránok belefáradtak a háborúba, nem sikerül a hadvezetés által kért félmillió férfit az utcákról összefogdosni, ezért egyre konkrétabbak a Nyugat-Európában élő 700,000 hadköteles ukrán férfi hazaküldésére vonatkozó tervek. Persze „szigorúan” jogállami eljárás keretében deportálnák őket, hiszen a nyugati fegyvergyártás két év múlva várható felfutásáig valakiknek tartania kell a frontot. A műsorban szó lesz még az Európai Parlament Magyarországról szóló, múlt heti vitájáról, ahol ismét kiderül...
Jan 23, 2024•56 min
Mit jelentett a feminizmus eredetileg, és mivé lett mára? Hogyan mosódott össze útközben a genderideológia a feminizmussal? Nemet mond-e az igazi feminista az abortuszra? Horváth Júlia Borbála író, kulturális antropológus és Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója beszélgetett – vitázott – a mára átpolitizálttá vált feminista törekvésekről, a radikális feminizmus kártékony hatásáról és arról, milyen hatással van mindez a férfi és a nő kapcsolatára.
Jan 21, 2024•1 hr 3 min
„Németország Európa beteg embere” – írta a The Economist tavaly augusztusi címlapján. Az állítás most is igaz, a németek egy nagymintás társadalmi kísérlet szenvedő alanyai és ezt egyre rosszabbul viselik. Miközben a migránsokra és az ukrajnai háborúra számolatlanul megy a pénz, addig máshol egyre jobban spórolnak. A gazdák és fuvarozók már érzik az ukrán dömping konkurenciáját, de a vasutasok és vendéglősök is sztrájkolnak. A német politika nem az irányon változtat, hanem a legnagyobb ellenzéki...
Jan 15, 2024•1 hr 4 min
Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő beszélt a Kontextusban a homoszexuális párok megáldásáról szóló, elletmondásokkal terhelt friss vatikáni nyilatkozatról; arról, hogy a Szentszék lehet-e okosabb Jézusnál; de választ kaptunk tőle arra a kérdésre is, hogy Ferenc pápa miért szereti feszegetni a határokat, illetve hogy vajon lesz-e mindebből egyházszakadás?
Jan 14, 2024•54 min
Elvállalt egy szerepet, majd húsz év múlva egy tanári állást az új SZFE-n, mindkettőért páratlan támadássorozat érte. Szarvas József a Nemzeti színház Kossuth-díjas színésze, a Zimmer Feri vagy az Üvegtigris sztárja arról is beszélt Andor Évának a Kontextus youtube-csatornáján, hogy elköteleződés és hit nélkül már nem tudná elképzelni az életét.
Jan 11, 2024•1 hr 6 min
A nyugati világ a globalista elitek fogságába került, amelyek a jakobinusok elszántságával akarják a világkormányzást megvalósítani. A műsorban ezeket a progresszív ideológiákat vesszük sorra és vizsgáljuk meg káros hatásukat. Szó lesz a klímaideológiáról, a gender őrületről, a tömeges migrációról és a válságok katalizátorhatásáról.
Jan 09, 2024•33 min
Háború-e egyáltalán a legújabb közel-keleti konfliktus? Milyen dimenziói vannak és hány frontja van? Lehetséges-e egyáltalán sikert elérni a végén? Miért van kutyaszorítóban Izrael? Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével beszélgettünk.
Jan 07, 2024•1 hr 2 min
Egyik legfontosabb alkotását, a Terror Házát meg akarta csonkítani a baloldali kormány, erről is beszélt F. Kovács Attila. A Kossuth-díjas építész, vizuális művész a Kontextus youtube-csatornáján Andor Évának arról is beszélt, hogy mit gondol a halálról.
Jan 04, 2024•1 hr 28 min
Még csak a kezdetén járunk a XXI. század hatalmi viszonyait meghatározó nagy konfliktusnak, annyi azonban már most is látszik, hogy az EU-nak – legalábbis ezzel a vezetéssel és szuperbürokráciával – nem osztanak lapot. Miközben az USA és Kína kereskedelmi és pénzügyi párharca egyre fokozódik, Brüsszel az elhibázott orosz szankciók és ideológia vezérelt energiapolitika által okozott károk után most az unió legnagyobb piacáról is leválna. Az egykor prosperáló EU mára egy hanyatló integrációvá vált...
Jan 02, 2024•40 min
Hol vannak a betiltott művek, ezt kérdezi Hobó, amikor egy zenész, aki a diktatúra kegyeltje volt, a rendszerváltás után azt állítja, üldözték. Erről is beszélt Andor Évának a Kossuth-díjas Földes László Hobó a Kontextus youtube-csatornáján.
Dec 28, 2023•1 hr 10 min
Az ukrajnai háború árnyékában csúcsra jár a XXI. század hatalmi viszonyait eldöntő nagy harc az USA és Kína között. A küzdelem most még a kereskedelem terén dúl, ám az már most látszik, hogy a chipgyártás és az okos alkalmazások terén már sokkal nyíltabban és erőszakosabban fognak egymásmnak esni. A „XXI. század aranya” az információ lesz, ezért sem mindegy, hogy a bevezetendő digitális valuták fedezetéül szolgáló információkat amerikai, vagy kínai szerveken dolgozzák-e fel, és a nap végén digit...
Dec 26, 2023•54 min
Hollywwod imádja Magyarországot, például mert itt biztonságban forgathatnak. Káel Csaba arról is beszélt Andor Évának a Kontextus youtube-csatornáján, hogyan lehet sikeres ebben a mai világban egy nemzeti történet.
Dec 21, 2023•1 hr 24 min
2023 csak a 2022-es évhez képest tűnik valamelyest jobbnak, és minden jel arra mutat, hogy 2024 végén a most véget érő évet is jobbnak fogjuk látni, mint az előttünk állót. A jól értesült optimista első évfolyamát záró adás az év eseményeit foglalja össze. 2023-ban a XXI. század nagy konfliktusa a szövetségépítéssel lépett új szakaszba. Az évet leginkább meghatározó esemény az orosz-ukrán háború volt. Ukrajna tudta a frontot tartani, ám ennek ára volt. Oroszország átállt a hadiipari termelésre é...
Dec 19, 2023•1 hr 13 min
Magyarország a konnektivitás stratégiáját akarja követni a blokkosodás helyett, amire úgy tűnik, a Nyugat törekszik. De hogyan lehetséges ez a nyugati szövetségi rendszerek tagjaként? Milyen előzményei vannak a magyar stratégiának, mik a lehetőségei, és miért lesz ez mások érdeke is? Orbán Balázzsal beszéltünk új könyvéről, a Huszárvágásról.
Dec 17, 2023•56 min
Bródy János és Hofi Géza, Juszt László és a Szomszédok: akik segítettek a rendszerváltás előtt és után is a baloldalnak megtartani a hatalmat, ki-ki a maga eszközével. Mező Gábor erről is beszélt Andor Évának a Kontextus youtube-csatornáján.
Dec 14, 2023•1 hr 6 min
A globalista elitek még az amerikai elnökválasztás előtt átadnák az EU-nak Ukrajna és a háború finanszírozását, amit Brüsszel 70 milliárd euróval és a csatlakozási tárgyalások megkezdésével biztosítana. Erről már a decemberi uniós csúcson döntenének, amit a magyar kormány nem tart időszerűnek és kellően előkészítettnek. A Századvég friss kutatása szerint a magyarok 72 százaléka nem sietné el Ukrajna uniós csatlakozását. Berlinben a költségvetési hiány miatt recseg-ropog a jelzőlámpa koalíció, Sc...
Dec 12, 2023•1 hr 5 min
Szilvay Gergely új könyvéről beszéltünk a szerzővel és Molnár Attila Károly eszmetörténésszel. Pontosabban beszélgetés közben kicsit elkalandoztunk: konzervatívokról, a szellemi restauráció lehetőségéről, rendről és konzervatív posztmodernről is szó esett.
Dec 10, 2023•1 hr 14 min
Vannak-e az állatoknak jogai? Létezik-e etikus állattartás? Van-e élet hús nélkül? Mi tesz jobbat a Földdel: ha nem eszünk húst, vagy ha fenntarthatóan gazdálkodunk? Ezekről vitatkozott Goldmann Dávid a Remény Farm gazdálkodója és dr. Herke Vivien vegán aktivista.
Dec 08, 2023•1 hr 20 min
Amerikában Tokajit hamisítottak, mert drágán el lehetett adni, erről is beszélt Kovács Tibor borszakértő Andor Évának a Kontextus youtube-csatornáján. És arról is szó volt, hogy a világ legismertebb borszakértői is sokszor csúfosan megbuktak.
Dec 07, 2023•53 min
Az angolszászok Zaluzsnij vezérkari főnökön, a németek Klicskó kijevi főpolgármesteren, az ukrán oligarchák pedig Petro Porosenko korábbi elnökön keresztül keresik Zelenszkij utódját. Mivel Zelenszkij hatalma addig tart, amíg az ukránok támadnak, ez a triumvirátus (hadsereg, önkormányzatok és a nagytőke) lehet Zelenszkij egyre borítékolhatóbb bukása után a királycsináló. A globalisták egy olyan „patthelyzetet” akarnak Ukrajnában, amely nem zavarja az amerikai elnökválasztást, ezért Ukrajna és Mo...
Dec 05, 2023•56 min
Milyen veszélyei vannak a mesterséges intelligenciának? Uralmuk alá hajtanak minket a gépek? Egyre inkább függővé válunk a technológiától? Pokol Béla emeritus professzorral beszélgettünk a mesterséges intelligencia társadalmáról.
Dec 03, 2023•1 hr 4 min
A hatalmas zajban nehéz megtalálni a hiteles hangokat, az újságírás becsülete pedig látott már szebb időket is. Kulifai Mátéval arról beszélgettünk, hogy mi is a hitelesség kulcsa, ha tartalomgyártásról beszélünk.
Dec 01, 2023•58 min
Először beszél súlyos betegségéről az egyik legjobb és legszeretettebb magyar színész, Balázs Péter. A Kontextus youtube-csatonáján Andor Évának azt is elmondta, hogyan hívta fel részegen Jordán Tamás, hogy ne legyen igazgató.
Nov 30, 2023•1 hr 14 min
A Fidesz frakcióvezetője beterjesztette a szuverenitás védelméről szóló törvény tervezetét, amely a példa nélküli, tízmillió dolláros külföldi választás befolyásolási kísérletre adott válasz. A javasalt célja, hogy Magyarország sorsáról a magyarok döntsenek és ne külföldi hatalmi központok, spekulánsok, vagy érdekcsoportok. Ukrajnában közben a donyecki fronton az oroszok betörtek a stratégiai fontosságú Avdijivka városba, és Kupjanszknál megjelentek az első amerikai Abrams tankok. A Gázai-övezet...
Nov 28, 2023•49 min
Ki volt Molnár Tamás, és mi jellemzi a gondolkodását? Amerikai, francia, vagy magyar gondolkodó? És miért nem tetszett a hazai tudományos közéletnek? Czopf Áron és Pető Zoltán eszmetörténészekkel beszélgettünk.
Nov 26, 2023•1 hr 2 min
Az antikommunista ellenállás, a folyamatos helytállás nem volt könnyű dolog '89 előtt. Üldöztetés jutott annak, aki mégis felvállalta. Molnár Tamással, az Inconnu-csoport rendíthetetlen harcosával beszélgettünk.
Nov 24, 2023•1 hr 11 min
Döbbenetes a fejlődés a rákgyógyításban, erről is beszélt az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Polgár Csaba professzor Andor Évának a Kontextus youtube-csatornáján. Látott nem egy csodás gyógyulást, és személyes drámájáról is beszélt.
Nov 23, 2023•1 hr 5 min
A gázai konfliktus háttérbe szorította az ukrajnai háborút, és ez nemcsak a hírekre érvényes. Az amerikai Képviselőház csak Izraelnek szavazott meg 14 milliárd dollárt, Ukrajnának most sem adnak pénzt. Az EU egymilliós lőszervállalásából jó, ha a harmada teljesül, ráadásul egy taracklövedék ára nyolcezer euróra négyszereződött. Miközben Ukrajna „egyik lyukat a másikkal tömi be”, az oroszok Avdijivkánál támadnak, amit a Dnyeper torkolatánál és Bakhmuttól délre indított ukrán ellenlökéseknek kéne ...
Nov 20, 2023•59 min
Hanyatlik az Egyesült Államok és Európa? Érti-e a Nyugat Kínát? Ki húzza félre a kormányt először a Gyáva nyúl nevű játékban? Fűrész Gábor szociológussal és Hortay Olivér közgazdásszal, energiaügyi szakértővel beszélgettünk az Új hidegháború küszöbén - Három mítosz, amelyet megdöntött az orosz-ukrán konfliktus című könyvükről.
Nov 19, 2023•1 hr 18 min
A Fradi ma sokszor kerül a hírekbe. Ez a kiváló szereplésnek és a szurkolóknak egyaránt köszönhető. De mit is jelent ma Fradistának lenni és mit jelentett régen, amikor először jutott ki a BL-re a csapat? Vincze Ottót kérdeztük.
Nov 17, 2023•1 hr 12 min