Szombaton változott adásrendünk, délután kettőtől élőben közvetítettük mindazt, ami a Budapesti Büszkeség napján – vagyis a Pride-on történt. Ebből adódóan az archiválás is rendhagyó módon történt. Ez az adás ötödik órája. A műsorban tudósításokat, elemzéseket hallhattak. Dési János és Bolgár György a stúdióból jelentkezett, vendégünk volt Fodor Tamás rendező, színész és Vásárhelyi Mária szociológus is. Helyszíni tudósítóink folyamatosan beszámoltak arról, mi történik az eseményen, ezen kívül pe...
Jun 28, 2025•43 min
Szombaton változott adásrendünk, délután kettőtől élőben közvetítettük mindazt, ami a Budapesti Büszkeség napján – vagyis a Pride-on történt. Ebből adódóan az archiválás is rendhagyó módon történt. Ez az adás negyedik órája. A műsorban tudósításokat, elemzéseket hallhattak. Dési János és Bolgár György a stúdióból jelentkezett, vendégünk volt Fodor Tamás rendező, színész és Vásárhelyi Mária szociológus is. Helyszíni tudósítóink folyamatosan beszámoltak arról, mi történik az eseményen, ezen kívül ...
Jun 28, 2025•50 min
Szombaton változott adásrendünk, délután kettőtől élőben közvetítettük mindazt, ami a Budapesti Büszkeség napján – vagyis a Pride-on történt. Ebből adódóan az archiválás is rendhagyó módon történt. Ez az adás harmadik órája. A műsorban tudósításokat, elemzéseket hallhattak. Dési János és Bolgár György a stúdióból jelentkezett, vendégünk volt Fodor Tamás rendező, színész és Vásárhelyi Mária szociológus is. Helyszíni tudósítóink folyamatosan beszámoltak arról, mi történik az eseményen, ezen kívül ...
Jun 28, 2025•53 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Galgóczi Eszter, a Forrás Társadalomkutató Intézet politikai elemzője, Selmeci János, a Klubrádió munkatársa, és Bolgár György társaságában. A műsorvezető Szénási Sándor, a szerkesztő Józsa Márta volt.
Jun 21, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Batka Zoltánnal, a Népszava jeles újságírójával, László József egykori rádióssal, aki most a MÚOSZ újságíró Akadémiájának a direktora, és természetesen Bolgár Györggyel.
Jun 14, 2025•52 min
Megvitatjuk a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit, ezekből volt bőven. A stúdióban itt lesz Révész Sándor, a HVG publicistája, Weil Zoltán az egriszin.hu oldal főszerkesztője a Heves megyei városból és természetesen Bolgár György a Klubrádió színeiben. A szerkesztő Józsa Márta.
Jun 07, 2025•52 min
A második órában szokás szerint megbeszéltük a hetet, velünk volt Bálint Orsolya, a Népszava szerkesztője, Fazekas Ágnes, a Tizen5 újságírója és Bolgár György. A műsorvezető Dési János.
May 31, 2025•52 min
A hét legfontosabb eseményeit megbeszéltük Gulyás Balázzsal, a gulyasagyumedia.hu alapító szerkesztőjévrl és Horváth Zoltánnal a HVG színeiben, a hazai mezben pedig természetesen Bolgár György és Szénási Sándor.
May 24, 2025•51 min
Megbeszéltük a hét fontos eseményeit Csernyánszky Judittal és Tamás Ervinnel, a megszüntetett Népszabadság főszerkesztőhelyettesével, valamint természetesen Bolgár Györggyel. A műsorvezető Rózsa Péter.
May 17, 2025•51 min
Megbeszéltük a hetet Kovács Zoltánnal, az Élet és Irodalom főszerkesztőjével, és Polgár Tóth Tamással, a debreciner.hu újságírójával és Bolgár Györggyel.
May 10, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit, ezúttal Bálint Orsolyával, a Népszava Visszhang c. mellékletének szerkesztőjével és Baka F. Zoltánnal, a Della podcast alapító-szerkesztőjével, és természetesen Bolgár Györggyel.
May 03, 2025•49 min
Megbeszéltük a hetet: Szénási Sándor, Bolgár György, Vágvölgyi B. András újságíró, író, filmrendező és Selmeci János kollégánk részvételével.
Apr 26, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Kocsi Ilonával, Józsa Mártával, Bolgár Györggyel. A műsorvezető Szénási Sándor volt.
Apr 19, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Fazekas Ágnessel, a Tizen5, és F. Szabó Emesével a Magyar Narancs újságírójával. És természetesen Bolgár Györggyel. A műsorvezető Dési János, a szerkesztő Csernyánszky Judit volt.
Apr 12, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményit Batka Zoltánnal, a Népszava és Széky Jánossal, az ÉS újságírójával, valamint természetesen Bolgár Györggyel. A műsorvezető Neuman Gábor, a szerkesztő Csernyánszky Judit volt.
Apr 05, 2025•54 min
Megbeszéltük a hét eseményeit Bolgár György, Gulyás Balázs, a Gulyáságyú média alapító főszerkesztője, Korpás Krisztina kollégánk és Szénási Sándor részvételével.
Mar 29, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Bálint Orsolyával, a Népszava mellékletének szerkesztőjével, R. Kiss Kornéliával, a Magyar Hang újságírójával és Bolgár Györggyel. A műsorvezető Dési János volt.
Mar 22, 2025•51 min
Éppen a Hetes Stúdió adásidejében indult a Tisza párt ünnepi rendezvénye, amiről a második órában beszámoltunk, együtt elemeztük a hét politikai eseményeit Bolgár Györggyel, Horváth Zoltánnal és Révész Sándorral.
Mar 15, 2025•48 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével, Selmeci János kollégánkkal és természetesen Bolgár Györggyel.
Mar 08, 2025•52 min
A hét eseményeit ezúttal Dési Jánossal, Bolgár Györggyel, Berecz Annával és Magasházi Mónikával beszéltük meg.
Mar 01, 2025•51 min
Orbán Viktor szombaton 15:00 órától évértékelőt tartott, adásunk második felében ezt elemeztük Győri Gáborral, a Policy Solutions és Ranschburg Zoltánnal, a Republikon Intézet elemzőjével, a hazai pályán pedig Neuman Gábor műsorvezetővel és természetesen Bolgár Györggyel.
Feb 22, 2025•55 min
Élőben kapcsoltunk a Tisza-párt évértékelőjére, Bolgár Györggyel, Zubor Zalánnal, az Átlátszó újságírójával, Szénási Sándorral és Józsa Mártával kommentáltuk az ott hallottakat.
Feb 15, 2025•1 hr 43 min
ÍMegbeszéltük a hét politikai eseményeit Baka F. Zoltánnal, a Della podcast szerkesztőjével és Szabó Brigittával, a Népszava gazdasági rovatának vezetőjével, a Klubrádió képviseletében pedig természetesen Bolgár Györggyel és a műsorvezetővel, Hardy Mihállyal.
Feb 08, 2025•53 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Horváth Zoltánnal, a HVG újságírójával, Váradi Júliá kolléganőnkkel, valamint Bolgár Györggyel és Rózsa Péterrel.
Feb 01, 2025•51 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit László Józseffel, a Bálint György Újságíró Akadémia igazgatójával, Nagy Gáborral, a hvg vezető szerkesztőjével és természetesen Bolgár Györggyel, a Klubrádió műsorvezetőjével.
Jan 25, 2025•53 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Batka Zoltánnal a Népszavától, Herskovits Eszterrel és Bolgár Györggyel a Klubrádiótól.
Jan 18, 2025•53 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit Bálint Orsolyával, a Népszava újságírójával, a Visszhang melléklet társszerkesztőjével és F. Szabó Emesével, a Magyar Narancs újságírójával, valamint a Klubrádió munkatársaival, Bolgár Györggyel és Dési Jánossal.
Jan 11, 2025•52 min
Megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit vendégeinkkel: Gordon István Lengyelország-szakértő és Dull Szabolcs elemző, újságíró, a Klubrádió színeiben pedig Hardy Mihály mellett Józsa Márta.
Jan 04, 2025•52 min
Műsorunk 2. óráját humorral ütöttük el, hisz ami ebben az országban zajlik, ahhoz humorra van a legnagyobb szükségünk. Humoristákkal hangoltunk a szilveszterre. Vendégeink: Farkasházy Tivadar, Selmeczi Tibor és Aranyosi Péter.
Dec 28, 2024•52 min
A hét eseményeit megbeszéltük ezúttal Gulyás Balázzsal, a Gulyáságyú Média alapító szerkesztőjével, Horváth Zoltánnal, a HVG munkatársával és Bolgár Györggyel.
Dec 21, 2024•49 min