Mai vendégemet nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatnom. Azt viszont talán kevesebben tudják Zoliról, hogy imádja Latin-Amerikát, azon belül is főleg Argentína a szíve csücske. Imádja az ottani embereket, a mentalitásukat, a focijukat, a kajájukat, a zenéjüket, beleértve a tangót is (!), egyszóval mindent. Azt mondja, hogy ő is egy meg nem értett latin-amerikai. Ganxsta Zolihoz ennyi bevezetés elég is, a többit úgyis hozza ő a már jól megszokott stílusában. 🎥 Zolit nem volt könnyű levadász...
Oct 01, 2021•59 min•Season 4Ep. 5
szeptember 11-én a világ legnagyobb terrortámadása sújtotta Amerikát. Azt gondoltam meg kell emlékezni erről a tragédiáról, így olyan embereket kerestem, akik ott voltak aznap New York-ban. Hogy mit láttak és mit tapasztaltak, azt ebben az interjúbam mesélik el nekünk. Köszönöm Kozma Ferencné Juditnak és Walczer Tündének, hogy vállalták a beszélgetést.
Sep 11, 2021•36 min•Season 4Ep. 4
A Kubai Kommunista Párt 62 éves uralma alatt ennyi ember még soha nem vonult utcára. Az internetnek köszönhetően ugyanis az embernek felnyílt a szeme. De hogy mi gerjesztette ezeket a tűntetéseket? Kik és hogyan szervezték? És mi lett az eredménye? Arról Somody Betty kubai-magyar vállalkozó és podcaster mesél nekünk.#patriayvida Betty már nem először szerepel a podcastben, az I. évadban két egymást követő részben beszélgettünk, akkor Kubát próbáltuk megérteni. Akiket érdemes a témában követni: �...
Sep 09, 2021•1 hr 13 min•Season 4Ep. 3
A kalandvágy és persze a jó fizetés vonzotta Ákost, hogy a háború súlytotta Bagdadba (Irak) utazzon és egy amerikai támaszponton dolgozzon. Amit ott látott és tapasztalt a mai napig kihat az életére. Ahogy Ákos mondja - azokat az „élményeket” nem tudja az ember csak úgy lerázni magáról. Moravetz Ákost három dolog élteti: utazás, graffiti és URBEX. Ebben az adásban szó lesz mindháromról. Ákosnak egy másik kalandjáról már hallottunk, ő volt ugyanis Mentha társa, akivel Kazahsztánban beszöktek Bajk...
Aug 19, 2021•54 min•Season 4Ep. 2
„8.000 méter felett kezdődik a halálzóna, ahol a levegő olyan kevés, hogy nem elegendő a tartós életben maradáshoz.” Sok hegymászó mégis pont oda vágyik, elérni az elérhetetlent, teljesíteni a teljesíthetetlent miközben minden percben az életüket kockáztatják. A legtöbben érhetetlenül állunk az ilyen extrém kalandok előtt, de vajon mi az, ami mégis évről évre annyi hegymászót vonz? Ez a millió dolláros kérdés, a csupa nagybetűs MIÉRT, amiről Nedeczky Júliával beszélgetünk. Júlia mesél még a hegy...
Jul 29, 2021•1 hr 47 min•Season 4Ep. 1
Extra tartalomért csatlakozz [zárt facebook csoportunkhoz](https://bit.ly/utazasipodcast_zartcsoport)! 🙌 Ha szeretnéd, hogy a podcast még jó sokáig fennmaradjon és úgy érzed a műsor értéket teremt számodra támogass [Patreon](https://bit.ly/utazasipodcastpatreon)\-on keresztül! Az Utazási Podcast-et követheted [Instagramon](https://bit.ly/2E9Pl0b) és [Facebookon](https://bit.ly/2slAxc2). A műsort készítette és vezette [Mátai András](https://bit.ly/instutaz)
Jul 01, 2021•3 min
New York City megosztja az embereket. Van aki egy életet képes leélni benne, mások pár év után menekülnek onnan. De mi kell ahhoz, hogy valaki egy életet tudjon leélni ott?Hány év kell ahhoz, hogy valaki igazi newyorkivá válljon? És mit jelent egyáltalán az, hogy valaki igazi newyorki? Miért mondják, hogy a King Kong a legirracioálisabb film, ami New Yorkról szól? A helyik vajon szeretik a turistákat? És mennyire szeretnek turista programokra járni?Mivel töltik az ott élők a hétköznapjaikat és a...
May 04, 2021•1 hr 19 min•Season 3Ep. 6
Péter szerint ha még nem jártál New Yorkban, akkor is biztosan láttad már minden szögből: fotókon és filmeken keresztül. Péter 25 évvel ezelőtt látta először, ami elsőre elvarázsolta, sőt, az évek alatt az érzés még inkább elmélyült. De mi újdonságot tud a város nyújtani 25 év után is?Milyen a roof-top partyk világa, ahol szupermodellek szolgálják fel a vendégeknek a pezsgőt?Mi a hasonlóság New York és Budapest között?És végül szóbakerülnek az illegális bevándorlók, akik nélkül ez a város biztos...
Apr 21, 2021•41 min•Season 3Ep. 5
Mit jelent New York lakóinak a sport? Milyen sportágakban milyen csapatai vannak a városnak? Milyen egy amerikai meccsnézés? Miért érdemes akár sportot kevésbé szerető embernek is New Yorkban meccsre mennie? És ha valaki úgy dönt, hogy elmegy egyre, akkor melyik legyen az. Hol és hova vegyen jegyet? A sportokon kívül beszélgettünk még food truck-okról, cípőkről, koncertekről és egy tériszonyos ember kalandjairól 100 emelet magasan. 💺 SeatGeek 🌮 Kimchi Truck 🍛 Raj's Indian Kitchen 👟 Flight Cl...
Apr 09, 2021•52 min•Season 3Ep. 4
Milyen a New York-i művészvilág?Milyen egy tipikus New York-i éjszaka?Mitől lehet különleges egy vasárnapi brunch? Hogyan lehet helyi barátokat találni? Milyen a művészek megitélése? Mi az a "name dropping"?Milyen a New York-i nő? -------------------------------------- Schäfer Katalin 👉 facebook/kataschafer👉 instagram/schaferkatalin👉 instagram/schafer_fashion További extra tartalomért csatlakozz facebook csoportunkhoz! -------------------------------------- Az Utazási Podcast-et követheted In...
Apr 01, 2021•42 min•Season 3Ep. 3
Ahogy mondja Gábor, New York az ellentmondások városa. De miért nincs párja egész Amerikában? Mi a különbség az ottani és a Deák téri kosz között? Miért olyan izgalmas ott egy egyszerű reggeli megvásárlása? Mi az a bárpultnál létezés? Milyen csodákat lehet séta közben látni? Melyik filmek és könyvek adják vissza a hamisítatlan New York-i hangulatot? Konkrét helyszínek, amik szóba kerültek: Woolworth Building, Strand Book Store, Fanelli's Cafe, Mercer Street Books & Records. -----------------...
Mar 22, 2021•53 min•Season 3Ep. 2
Mennyire hatnak a filmek az odautazókra? Mik a kötelező látnivalók? Honnan tudod, hogy Manhattan-ben, Brooklyn-ban, Bronxban vagy? Mitől lesz valaki igazi NY-i? Miért az Empire State Buildingben vannak a belváros legolcsóbb irodái? Élmény vagy nyűg New York-ban metrózni? Hol lehet jó kávét inni? Annak ellenére, hogy a Times Square nem Balázs kedvence, miért tér oda vissza rendszeresen? Hol lehet jó hamburgert enni? Milyen az utcai kaja? Hogyan lehet olcsón bejutni egy Broadway előadásra? ⚠ A műs...
Mar 15, 2021•1 hr 13 min•Season 3Ep. 1
Mennyire hatnak a filmek az odautazókra? Mik a kötelező látnivalók? Honnan tudod, hogy Manhattan-ben, Brooklyn-ban, Bronxban vagy? Mitől lesz valaki igazi NY-i? Miért az Empire State Buildingben vannak a belváros legolcsóbb irodái? Élmény vagy nyűg New York-ban metrózni? Hol lehet jó kávét inni? Annak ellenére, hogy a Times Square nem Balázs kedvence, miért tér oda vissza rendszeresen? Hol lehet jó hamburgert enni? Milyen az utcai kaja? Hogyan lehet olcsón bejutni egy Broadway előadásra? ⚠ A műs...
Mar 15, 2021•1 hr 12 min•Season 3Ep. 1
Extra tartalomért csatlakozz zárt facebook csoportunkhoz! Az Utazási Podcast-et követheted Instagramon és Facebookon. A műsort készítette és vezette Mátai András
Mar 02, 2021•4 min
Vajon miért akar valaki 12 órát gyalogolni a kazah sivatagban kígyók, skorpiók, tankcsapdák között, hogy elérve céljukat bemásszanak egy elhagyatott szovjet hangárba, ami nem mellékesen egy szigorúan örzött katonai bázis része, és amit maga a szovjet KGB utódszervezete őriz?!? Ha erre nem tudsz egy épkézláb érvet mondani, akkor azért, ha pedig felkeltette a figyelmedet, akkor azért hallgasd meg a Hősök zenekar frontemberének Menthának (Ozsváth Gergő) élményeit a miértekről, az odajutásról, a siv...
Dec 22, 2020•1 hr 47 min•Season 2Ep. 24
Egy 200 évvel ezelőtt megtett út és egy útinapló. Ez inspirálta Zichó Viktort, hogy Kőrösi Csoma Sándor lábnyomát követve, elbiciklizzen a nyelvész szülőfalujától egészen sírjáig Dardzsilingig, Indiáig. Inspiráció: egy útinapló Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtt megtett útjáról. A terv: végigbiciklizni ugyan azon az úton, szülőfalujától Erdélyből egészen sírjáig Dardzsilinging (India). Az út: 13.645 km 11 országon át (Románia, Bulgária, Törökország, Irak, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tád...
Dec 02, 2020•1 hr 26 min•Season 2Ep. 23
Milyen érzés egy csapat játékos fókával úszkálni? Hogy néz ki, amikor egy barlangban az édes és sós víz találkozik? Mennyire veszélyesek a cápák? Milyen hangot adnak ki a delfinek? Mennyire lehet egy csapat manta ráját megközelíteni? Mi az a szabadtüdős merülés, miért jó, és milyen mélyre lehet úgy leúszni? Mi a búvár etikett? Hol lehet gyilkos bálnákkal úszkálni? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgetek Szombati Orsival, a traveladdict.hu utazó bloggerével, akinek immár 10 éve a búvárkodás a...
Nov 12, 2020•1 hr 40 min•Season 2Ep. 22
Ferenczi Zsolt (becenevén Rocky) élete a hajózás. Imád mindent, ami hozzá kapcsolódik. Nagyon sokáig viszont csak álmodozott róla, míg egy szép nap szembejött vele a nagy lehetőség, egy munka: hazahozni egy vitorláshajót a Karib-tengerről. A sokak által őrültnek titulált küldetéstől még az sem tudta eltántorítani, hogy addigi vitorlás tapasztalata egyenlő volt a nullával. Rockynak csak egy dolog lebegett a szeme előtt, hogy végre hajóra szállhat. A lehetőségre gondolkodás nélkül igent mondott. A...
Oct 20, 2020•1 hr 20 min•Season 2Ep. 21
Mi lesz abból, ha két Latin-Amerikát szerető ember leül beszélgetni? Hát sztorik, sztorik hátán. Szűcs Péterrel a Peter's Planet bloggerével könnyű helyzetben voltunk. Latin-Amerikáról végtelenségig tudunk mesélni, most viszont kicsit szűkítettük a kört és Közép-Amerikára fókuszáltunk, azon belül is Mexikóra, Guatemalára és Belize-re, ahol Péter 2020 elején 6 hetet töltött. Egy igazi flow utazás volt ez, ahol Péter a lehető legkevesebb dolgot tervezte meg előre. A legjobb történeteket ugyanis az...
Sep 28, 2020•1 hr 32 min•Season 2Ep. 20
Bandázzunk a szudáni fiatalsággal, bajlódjunk egy kicsit a helyi pénzekkel, kortyoljunk egy nagyot a Nílus sárga vizéből, harapjunk egy nagyot egy frissen főzött, ízetlen kecskéből, majd vágjunk neki az ország egy olyan elzárt területének, ahol évtizedek óta polgárháború és fegyveres konfliktusok zajlanak. Kikkel? A helyiek között csak lázadóknak nevezett Szudáni Felszabadítási Hadsereggel. Miért? Hogy sokak számára értelmezhetetlen okból megmásszuk a Deriba Kaldera vulkánt, ami egyben az ország...
Sep 08, 2020•1 hr 6 min•Season 2Ep. 19
Így is lehet élni az életet: óvóbácsiskodni Kínában, hotel munkatársnak lenni Izlandon, majd másfél évig világot járni óceanjáró luxushajókon. Szécsi László a Beférek a bőröndbe YouTube csatorna videósa ezt az életet választotta. De vajon megéri? És hogy lehet egyáltalán ilyen állásokat megkapni? Mi az előnye, mi a hátránya? -------------------------------------- A könyv, ami szóbakerült és azóta már sikerült is újra megszereznem: Pásztor Gyula - Hajóhanem Lacit követheted facebookon vagy instag...
Aug 18, 2020•1 hr 14 min•Season 2Ep. 18
Hogy jut el valaki odáig, hogy 53 évesen nekiinduljon az amerikai vadonnak, hogy 12.785 km-en (!) keresztül végiggyalogoljon az Egyesült Államok 3 leghosszabb túraútvonalán. Mindezt összesen 10 hónap alatt! Csutka István, alias Camino Steve elmeséli nekünk egészen a kezdetektől a nagy kalandig, ami - SPOILER veszély - végül nem sikerült, de mondhatom, hogy Steve így is emberfelettit teljesített. Beszélgetünk a fizikai és szellemi felkészülésről, a logisztikáról. Hogy milyen veszélyek fenyegetnek...
Jul 29, 2020•2 hr 5 min•Season 2Ep. 17
Ne áltassuk magunkat: gyerekkel utazni igenis szívás! Mégis megéri! De vajon miért? Testvérem, Mátai Péter, feleségével és 2 gyermekével megfordult közel két tucat országban repülővel, vonattal, kocsival... mikor mivel. A pozitív és negatív tapasztalatokból kijutott nekik bőven. A gyerekes utazással mégsem hagytak fel. Ebben a részben a legemlékezetesebb élményeket elevenítjük fel. Például azt, amikor Marokkóban egy ütött-kopott 30 éves merci taxival kellett a családnak utazni. Vagy amikor ugyan...
Jun 29, 2020•1 hr 26 min•Season 2Ep. 16
Mayer Marcit már volt szerencsém egy évvel korábban meginterjúvolni. Akkor története azzal kezdődött, hogy a kínai - orosz - észak-koreai hármas határon ül egy fogdában, majd miután elengedték hazastoppolt 18.000 kilométeren keresztül. Egy ilyen kaland után persze nincs megállás. Marciban nemsokára meg is fogalmazódott a következő nagy út terve, ami szerencsénkre ismét izgalmakban gazdag lett. Az interjú 2019-ben készült. -------------------------------------- FOTÓ - lebombázott jordán-izraeli t...
Jun 01, 2020•1 hr 25 min•Season 2Ep. 15
Szerintetek, milyen messzire lehet egy 30 éves trabanttal eljutni? Mit szóltok, ha azt mondom, hogy van valaki olyan őrült - persze csak jó értelemben - aki kelet felé indulva egészen a Kaukázus hegységig, nyugatra egészen Spanyolország legnyugatibb csücskéig, délre egészen Nyugat-Afrikába, Gambia fővárosáig, északra pedig - és szerintem ez a legdurvább - az északi sarkkörön túlig autózott. Ez utóbbi főleg azért nagy teljesítmény szerintem, mert a táv kb. felét, 4.000 (!) kilométert jégen vezett...
May 18, 2020•55 min•Season 2Ep. 14
Vándorful Dani, mindig meg tud lepni valamivel. Most például azzal, hogy immár 6. hete van Bordeaux-ban (karanténban) egy couchsurfinges francia lány vendégszeretetét élvezve. Amikor meghallottam, nyilván ezernyi kérdés merült fel bennem, de hogy ne minden a koronavírusról szóljon, arra gondoltam kifaggatom Danit 2 másik korábbi élményével kapcsolatban is. Az egyik Omán, azon belül is az egész Arab-félsziget egyik legkülönlegesebb éghajlatú vidéke: Salalah. A másik pedig Észak-Kelet India, ahol ...
Apr 27, 2020•52 min•Season 2Ep. 13
Szegő Andor idegenvezető, újságíró. Sokan csak afrika szakértőként aposztrofálják, de ez ne tévesszen meg senkit. Andor kitűnő érzékkel adja át történeteit, amik egyszerre szórakoztatóak és ismeretterjesztőek is. Az afrikai vízumszerzés nehézségei mellett, hallunk helyi lehúzásokról, maláriáról, bozóttaxizásról, és persze a Közel-Keletről is, ami Andor másik nagy szenvedélye. Szó lesz Afganisztánról, ahol 20 évesen Andort egy felrobbantott karaván fogadta, de beszélgetünk az Iszlám Államról, és ...
Apr 13, 2020•1 hr 21 min•Season 2Ep. 12
Épp nyaralásunk utolsó napjait töltöttük Közép-Amerikában, amikor jött a hír: Európa bezárja kapuit. Járatunkat törölték, mi pedig hirtelen azt se tudtuk, hogy egyáltalán haza tudunk-e jutni. Ebben a koronavírus különkiadásban saját történetünket meséljük el. Mi történt pontosan Panamában? Hogy ragadtunk ott? Hogy éltük meg ezt az egészet? Milyen esélyeink voltak a hazajutásra? És végül, hogyan sikerült majdnem egy hét késéssel hazaérnünk. Beszélgetőtársam: Majoros Kinga ❤ Az Utazási Podcast-et ...
Mar 27, 2020•57 min•Season 2Ep. 11
Norbiék már 3 éve élnek és dolgoznak Izlandon a turizmusban, így tökéletes beszélgetőtárs volt, hogy bepillantást nyerjünk ebbe a csodálatos országba. A látnivalókon, időjáráson, veszélyeken, utazásszervezési tippeken és trükkökön túl szóba kerültek olyan dolgok, hogy mennyire könnyű munkát találni, illetve beilleszkedni. Hogy mire kell nagyon figyelnünk, hogy ne kockáztassuk az életünket. Mikor érdemes oda utazni? Csillag- vagy körtúra? Kik azok az Elf-ek és mit gondolnak róluk a helyiek? Milye...
Feb 24, 2020•1 hr 16 min•Season 2Ep. 10
Vonatozni a legtöbb ember számára kín és nyüglődés, de nem mai beszélgetőtársamnak, aki ha teheti vonatra ül és kelet felé indul, azon belül is leginkább a Szovjetunió utódállamaiba. De miért pont keletre? És honnan jön a vonatozás szeretete? Vajon hogy telik az idő a transzszibériai expresszen? Miért akar valaki Észak-Koreaba menni? Mennyire lehet közel kerülni egy csapat észak-koreai lányhoz, akikkel együtt vonatoztok? Mik jutnak eszükbe az ázsiai embereknek Madzsarisztán (Magyarország) hallat...
Feb 03, 2020•1 hr 25 min•Season 2Ep. 9